A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lekvár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lekvár. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 10., szombat

Birsalma lekvár



 Pofon egyszerű elkészíteni és lehetetlen abbahagyni. Nyár elejétől kezdve, minden birsalmában a lekvárt látom:)

Birsalma lekvár

Hozzávalók
  • 1 kg birsalma tisztítva
  • kb. 20-30 dkg cukor
  • 1/2 kk. nátrium-benzoát
A birsalmát pucoljuk meg és reszeljük le, nagy lyukú reszelőn. Kezdetnek tegyünk hozzá 20 dkg cukrot. Főzés közben később adhatunk még hozzá, ha túl savanyúnak találnánk. Én nagyon szeretem, ha a cukor nem nyomja el a birsalma savanykásságát.
Lassú tűzön, kevergetve főzzük addig míg teljesen meg nem puhul és kellőképpen sűrű lesz. Ez max. fél óra. Keverjük bele a nátrium-benzoátot.

Szedjük tisztára mosott, teljesen száraz üvegekbe. (Az elmosott üvegeket tegyük 3 percre mikróba, így teljesen csíramentesek lesznek, de vigyázzunk mert baromi forró). Mivel igen sűrű, kicsit problémás légbuborékok nélkül üvegbe szuszakolni, de egy kanállal néhányszor, már az üvegben átkeverve, lehet segíteni a dolgon. Fejre állítani tök felesleges, nem fog lefolyni nekünk, hogy kiszorítsa maga alól a levegőt:)

Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni, aztán pedig élvezzük a csodát:)

A befőtt címkék a Csupapöttyről vannak.

2012. július 13., péntek

Feketeribizli lekvár, feketeribizli szörp



Gyerekként kevés dolgot utáltam jobban, mint a feketeribizli szörpöt. Számomra csak tömény, émelyítő lötyi volt. Mikor először kóstoltam magát a gyümölcsöt majdnem hanyat estem a meglepetéstől. Savanyú volt!!! Ezen felbuzdulva vettem is belőle egy keveset és befőztem lekvárnak. Láss csudát, finom lett és mivel módjával bántam a cukorral egyáltalán nem volt tömény, émelyítő. Ennek már legalább nyolc éve, azóta másként gondolok a feketeribizlire.

Keresztapu beszerzett 12 kg feketeribizlit, nézegette a ládában egy napig, majd kellőképpen megrettent a feladat súlyától és úgy döntött nem is akar ő már szörpöt:) Tehát a ribizli ránk szállt anyuval. Meg kell mondjam mi is megrémültünk egy kicsit.

Ő a szörpöt szorgalmazta én a lekvárt. Végül feleztük a mennyiséget. Már a paszírozás gondolatától is égnek állta hajam, mert azért legyünk őszinték még a leg elhivatottabb lekvárkészítő is belerokkan 12 kg feketeribizli szitán való átpaszírozásának a gondolatába. Akkor jött anyu mentő ötlete a gyümölcs centrifuga. Egész jól működött a dolog, csak túl sok értékes lé maradt a kicentrizett bogyókban. Ezértt aztán a végére csak gyártottunk lekvárt is és szörpöt is.

A 12 kg feketeribizliből kb. 7 liter lé és nagyjából 4,5 l szörp lett a végeredmény.
Az egyszerűség kedvéért a receptet kisebb mennyiségekhez írtam.

Egy nagyon fontos dologról ne feledkezzen meg senki, aki feketeribizli szörp, lekvár készítésére adja a fejét.Ez pedig a HYPO!!!!!
Ugyanis készüljünk föl rá, hogy a világos lábasaink, tálaink színe lilára vált, viszont egy hypos vizes áztatással tökéletesen el tudjuk majd tüntetni.



Feketeribizli lekvár

Hozzávalók:
  • kb. 1,5 kg fekete ribizli
  • 30-40 dkg cukor (ízlés szerint)
  • 1 cs Dr. Oetker dzsemix
Tudom, tudom, hogy a feketeribizlinek magas a pektin tartalma én viszont azért főzöm dzsemfixel a legtöbb gyümölcsöt, mert szeretem, ha friss marad az íze, ami a hosszan tartó rotyogtatás során sajnos nem marad meg. Persze a szilva lekvárt én is órákig főzöm, az úgy az igazi, na meg a sárgabarack is, de azért abból azért szoktam dzsemfixes verziót is gyártani, mert azt mind a kétféle képpen szeretem.

A feketeribizlit megmossuk, egy villásval lehúzzuk a száráról és gyümölcs centrifugán átküldjük. Ha nincs ilyenünk javasolnám a darálós paradicsom paszírozót, vagy dolgozzuk meg botmixerrel és paszíozzuk át szitán.

A levet keverjük el a dzsemfixel és a cukorral. A cukor mennyisége a gyümi fanyarságától függ, ki ki változtassa kedvére a mennyiséget kóstolás után. 
Nagy lángon forraljuk föl és hagyjuk forrni a csomagon lévő utasítás szerinti ideig. Nekem veszettül habzott, ezért a tetejéről le kellett szednem a habot mikor elkészült. 
Még forrón, töltsük sterilizált üvegekbe és lezárás után fordítsuk öt percre fejre. Ezután száraz dunsztban hagyjuk kihűlni őket.

Feketeribizli szörp

Hozzávalók:
  • A visszamaradt gyümölcs héj, mag
  • víz
  • 1 liter léhez kb. 80-100 dkg cukor
  • 1 dkg citromsav
  • 1/2 kk. nátrium-benzoát
A centrifugázásból, darálásból, paszírozásból visszamaradt gyümölcs héjat és magot felöntjük annyi vízzel ami ellepi. Feltesszük főni és forraljuk fél órát. Ezután anyagba fellógatva, szitába öntve lecsöpögtetjük. A felfogott levet elkeverjük a cukorral és feltesszük főni. Kóstoljuk közben és ízlésünknek megfelelően adagoljuk hozzá a cukrot. Hagyjuk forrni 10 percet, majd adjuk hozzá a citromsavat és a nátrium-benzoátot. 

Még forrón töltsük steril üvegekbe és hagyjuk száraz dunsztban kihűlni.

Fogyasztás előtt rázzuk össze, mert eléggé besűrűsödik.

Jég hideg szódával az igazi.

A befőtt matricákért ezer hála és köszönet a Csupapötty blognak.

2011. június 19., vasárnap

Ribizlidzsem vaníliával és pálinkával bolondítva



Még soha  nem főztem ribizliből dzsemet, most is csak azért, mert rengeteg volt keresztapuéknál a bokron, és véletlenül sem szerettem volna, hogy kárba vesszen.

Nem mondom voltak gyenge pillanataim a szedése, majd a szemezése közben, de a végeredmény egy csöpp kétséget sem hagyott, hogy minden pillanat "szenvedés" megérte. Ez lesz az a dzsem amire hihetetlen módon vigyázni fogok, hogy minél tovább élvezhessük!:)

Szívből ajánlom mindenkinek, aki rendelkezik minimális türelemmel, hogy egyszer főzzön ribizlidzsemet, mert meg lesz őrülve érte.

Ribizlidzsem vaníliával és pálinkával bolondítva

Hozzávalók:
  • 1,2 kg leszemezett piros ribizli
  • 50 dkg cukor
  • 1/2 rúd vanília
  • 2 cl pálinka
  • 1 cs 2:1-ben  zselésítő (nálam Haas)
Már az elején szeretném leszögezni, hogy távol álljon tőlem a dzsemesítők reklámozása. De mióta volt szerencsém tapasztalni, hogy igen különbözően tudnak viselkedni zselésítés és cukor igény terén, ezért inkább szeretném mindig  elmondani, hogy én melyiket használtam, mert csak így tudom biztosan garantálni, hogy a megadott mennyiségek tényleg működnek. Jelenleg azért ezt használtam, mert anyósomnak feleslegben volt, és megajándékozott vele:)

A leszemezett, alaposan átmosott ribizlit, botmixerrel pürésítettem, majd sűrű szövésű tésztaszűrőn átpaszíroztam, hogy kiküszöböljem a magokat. (Legelső málna befőzésem alkalmával ezt a műveletet mellőztem és mondhatom meglehetősen kellemetlen volt, hogy egy egy kanál dzsemben több mag volt fellelhető mint dzsem:))
Ha nem szeretnénk szűrővel szöszölni, használhatjuk a tekerős paradicsom paszírozót is.

Az átpaszírozott ribizlit összekeverem a zselésítővel, beledobok egy fél rúd vaníliát amit hosszában ketté vágtam és nagy lángon felforralom, hozzáadom a cukrot és öt percig forralom.
Soha nem szoktam sok cukrot használni a dzsemekhez, mert azt szeretem, ha inkább a természetes íze érvényesül a gyümölcsnek, ezért mindig kóstolom készítés közben és ez alapján adom hozzá a cukrot.
Én is meglepődtem, hogy a ribizli megkívánta a fél kiló cukrot.

A forró dzsembe belekeverem a pálinkát, kihalászom a vaníliarudat és még forrón teljesen tiszta üvegekbe töltöm. Rátekerem a kupakot és fejre állítom őket 5 percre.

Ezután száraz dunsztban hagyom kihűlni.

2011. május 19., csütörtök

Karamelles bodzavirág szirup




Lassan kezdem úgy érezni, hogy az égiek nem akarják, hogy én olyan simán készítsek bodzavirág zselét. Tücsökbogár karamelles bodzaszörpje igencsak bizgatta a fantáziámat. (Most éppen a hűtőben érik, majd jön a beszámoló).

Úgy gondoltam miért ne ültethetném át az elképzelést zselébe. Az elképzelést tett követte, és én újra szirupot gyártottam a zselé helyett.

Hogy mi volt a bibi, mikor az előző bodzavirág zselénél megismertem a buktatókat? Nagyon egyszerű, másik fajta zselésítőt használtam.

Az elkészítésnél szembesültem vele, hogy nincs itthon almám, ami ugye elég fontos a magas pektin tartalma miatt. Na gondoltam akkor lejjebb veszem a folyadék mennyiségét.
Gyönyörűen elkészítettem, üvegekbe szűrtem és vártam a megmaradt zselé zselésedését.

Hát az nagyon nem akart zselésedni. Gondoltam most aztán akkor sem fogok szirupot gyártani! Elmentem a boltba, vettem almát, lereszeltem. Felbontottam a már lezárt "zseléimet"(szirupokat), összeöntöttem egy lábasba és belereszeltem a megpucolt almát. Összeforraltam két percig, majd üvegekbe szűrtem.

Megint maradt egy kis tesztadag és jelentem még most sem lett belőle zselé.

Tehát bármennyire igyekeztem is, a karamelles bodzavirág zselé helyett, maradt a karamelles bodzavirág szirup.
Az íze amúgy mennyei, nagyon-nagyon bejön. Már alig várom a szörp beérését.

Ezek után tényleg kénytelen vagyok alátámasztani a tényt, hogy nem mindegy milyen zselésítőt használunk, mert nem egyformán zselésítenek. Bár már az elkészítési módjuk is különböző. A receptben amit leírok azt a fajtát adom meg, amit én használtam, mert ennek a végeredményét sikerült megismernem.

Valószínű, ha a másikat használom akkor tényleg zselét kapok, de már nem fogok új adagot készíteni. Egyszerűen, ha zseléként szeretném majd használni a karamelles bodzavirág szirupomat, egyszerűen beköltöztetem a hűtőbe, mert akkor varázsütésre zselévé válik.
Jó, nem egy tömör zselévé, de zselévé.



Karamelles bodzavirág szirup

Hozzávalók:
  • 20 db teljesen kinyílt bodzavirágtányér
  • 1 db citrom
  • 15 dkg cukor
  • 6 dl víz
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 4 levél citromfű
  • 1 alma
  • 1 cs 3:1 Dr. Oetker dzsemfix
A virágokat levágjuk a vastag zöld száraikról, felöntjük 6 dl vízzel, majd belekarikázzuk az alaposan megsikált citromot. Lefedjük és egy éjszakára hűtőbe tesszük.

A cukrot karamellizáljuk, majd félrehúzzuk a tűzről és  felöntjük a leszűrt bodzavirág áztató levével. Ezt a műveletet hihetetlen óvatosan és távolról hajtsuk végre, mert a karamell marhára nem szereti, ha hideg lével öntik nyakon, és erre veszett fortyogással és pöfögéssel reagál. Ha megnyugodott a boszorkány főzet, tegyük vissza a gázra és melegítsük addig míg fel nem oldódik benne a karamell, majd várjuk ki, hogy felforrjon.

Egy lábasba tegyük bele a bodzavirágokat, keverjük el a dzsemfixel, és az apróra vágott citromfűlevelekkel, majd reszeljük bele a megpucolt almát és a vaníliás cukrot. Öntsük föl a karamelles lével és nagy lángon hevítsük forrásig. Forraljuk öt percig, majd szűrjük tisztára mosott, teljesen száraz üvegekbe.

Száraz dunsztban hagyjuk lassan kihűlni, majd tároljuk hűvös, sötét helyen.

2011. május 18., szerda

Infó azoknak, akik bodzavirág zselé készítésére adnák a fejüket



A tegnapi bejegyzésemet, a mai próbálkozásaim tükrében ki kell egészítenem  némi infóval.
Eddig is hallottam már róla, hogy a Haas zselésító lényegesen jobban zselésít, mint a Dr. Oetkeres.
Most már én is teljes mértékig egyet értek a dologgal:) Nekem a Dr. Oetker tökéletesen bevált eddig gyümölcs dzsemekhez, de úgy látszik a virágokhoz kevés.

Ha tehát valaki szeretné elkészíteni a bodzavirág zselét és az én receptemet, és mennyiségeimet használná hozzá, meg kell kérnem, hogy a Haas-os zselésítőt használja, mert úgy fog tényleg zselét kapni.

2011. május 17., kedd

Ha akarom bodzavirág zselé, ha akarom bodzavirág szirup:)



Beindult nálunk a bodzaszezon. Rengeteg virág nyílik a környékünkön, és az erdőnek köszönhetően, még pár hét múlva is fogok tudni szedni, ugyanis ott sokkal később borul virágba a bodza.

Ilyen virágtenger közepén aztán én állandó késztetést érzek, hogy minél többet felhasználjak belőlük.

A bodzazselé elkészítésének gondolatát Napmátka ültette el bennem. Az Ő receptjéből kiindulva jutottam el végül eddig a receptig.

Sikeresen létrehoztam az univerzális bodzavirág zselét. Ugyanis túl sok folyadékkal dolgoztam és a zselém nem lett zselé, csak szirup. Viszont az az üveg, amit hűtőbe tettem, gyönyörűen bezselésedett.

Úgyhogy most enyém a választás joga, hogy eldöntsem zselét vagy szirupot szeretnék inkább.:)

Ha valaki esetleg bodzavirág szirupra vágyik (vagy csak biztosan szeretné tudni, milyen módon nem lesz zselé a zselé), annak leírom ide a receptet.

Bodzavirág szirup

Hozzávalók:
  • 20 db teljesen nyílott bodzavirágtányér
  • 10 dkg cukor
  • 1 citrom
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 cs 2:1 dzsemfix /Haas/ 
  • 1 db alma
  • 1 l víz
 A bodzavirágokat levágjuk a vastagabb szárukról és lerázzuk őket, nagyon óvatosan le is öblíthetjük. Belepakoljuk egy edénybe és hozzákarikázzuk az alaposan megmosott citromot. Lefedjük és hűtőben hagyjuk egy éjszakát állni.

Szűrjük le. A virágokat tegyük egy lábasba és reszeljük rá a megpucolt almát, majd keverjük össze a dzsemfixel (én most a Haas-t használtam, máskor a Dr. Oetkert szoktam, mind a kettőnek más az elkészítési módja, kövessük a csomagon lévő utasítást).

Öntsük rá a vizet amiben a bodza ázott és forraljuk föl. Ha forr, keverjük el benne a cukrot és forraljuk 5 percen keresztül.
Szűrjük a levet teljesen tiszta, száraz üvegekbe és zárjuk le légmentesen. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Így jön létre tehát a bodzavirág szirup.

Ha pedig zselét szeretnénk, akkor a következőképpen járjunk el:
(vagy egyszerűen tegyük hűtőbe a szirupot:))

Bodzavirág zselé

Hozzávalók:
  • 20 db teljesen kinyílt bodzavirágtányér
  • 15 dkg cukor
  • 1 db citrom
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 cs Haas 2:1zselésítő(ezzel a fajtával sikerült ténylegesen zselét elérnem)
  • 1 db alma (a pektin tartalma miatt)
  • 7,5 dl víz
A bodzavirágokat levágjuk a vastagabb szárakról, lerázzuk, leöblítjük és belepakoljuk egy edénybe, a megsikált és felkarikázott citromokkal együtt. Lefedjük és egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Másnap leszűrjük és a virágokat összekeverjük a dszemfixel és a megpucolt, lereszelt almával. Felöntjük a vízzel amiben a bodza ázott és felforraljuk. Ha forr, hozzáadjuk a cukrot és még öt percig forraljuk.

Még forrón, tisztára mosott és teljesen száraz üvegekbe szűrjük, lezárjuk és 5 percre fejre állítjuk. Ezután száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Azt hiszem az elkövetkezendő időszak a bodzáról fog szólni a blogon, igen sok bodzás dolgot szeretnék még elkészíteni.

2011. január 19., szerda

Részeges narancslekvár


Van nekem egy sógorom, aki csak lassan meri enni a lekvárt, mert fél, hogy elfogy:) Nagyon jól kapóra jön nekem ez a lekvár imádat, mert így tél közepén is van ürügyem a lekvárgyártásra.
Bár a boltban elég furcsán néznek rám mikor januárban dzsemfixet keresek, de azért a raktár mélyéről ásnak nekem elő.:)

A narancslekvárt már nagyon régóta ki szerettem volna próbálni, és mivel az egyik üzletben igen barátságos áron, vödörszámra árulják a narancsot (mellesleg valami mesésen finomat), nekiugrottam az elkészítésének.



Részeges narancslekvár

Hozzávalók:

- 2 kg narancs
- 15 dkg cukor
- 2 egész fahéj
- 0,5 dl citromlé
- 2 cl pálinka
- 1 cs 3:1 dzsemfix

Kettő narancs héját forróvíz alatt kefével nagyon alaposan megsikálom, majd zöldséghámozóval vékonyan meghámozom. A fehér részeket teljesen levágom a héjról és apróra darabolom.


A narancsok két végét levágom és éles vékony késsel (legjobb a filéző) a narancsok vonalát követve levágom a héját.


Egy edény fölött (mert veszettül csöpög) a hártyák közé bevágva kifilézem a narancsot, majd alaposan kinyomom a "csutkájából" a levet.


A filéket és a narancslevet beleteszem egy fazékba és botmixerrel valamennyire pürésítem.
Hozzáadom a cukrot, a citromlevet, a felcsíkozott narancshéjakat és a fahéjat. Alacsony lángon kevergetve kb 20 percig főzöm, majd hozzákeverem a dzsemfixet és még ezzel is rotyogtatom 3-5 percet. A főzés vége előtt két perccel hozzáadom a pálinkát.
Elég hígnak tűnt, de nagyon jól besűrűsödött mire teljesen kihűlt.

Azonnal sterilizált üvegekbe szedem (a fahéj nélkül), lezárom és öt percre fejre állítom, hogy a bent maradt levegőt kiszorítsa.
Visszafordítom és száraz dunsztban hagyom szép lassan, teljesen kihűlni.

Azt kell mondanom megérte a filézgetés fáradalmait. Köszönő viszonyban sincs a bolti változataival (legalábbis azzal amit én kóstoltam biztosan nincs).

Ne egy nagyon édes lekvárt várjunk, nálunk az olyat senki nem szereti. Aki az édesebbet kedveli növelje a cukor mennyiségét.

2010. november 20., szombat

Lilahagyma lekvár





Ez az a lekvár, aminek a hallatán szerintem nagyon sok ember felhúzza a szemöldökét. Ha a saját családomból indulok ki, akkor biztosan. Tavaly a gasztroajándékok között szerepelt és hát finoman fogalmazva sem váltottam ki vele osztatlan sikert. Szerintem ehhez nagyban hozzájárul, hogy a lekvár név miatt a nem tudunk elvonatkoztatni, és így nem igazán azt kapjuk amit vártunk.
Nálam ezen a szinten van a szalonnás hagyma torta. Nem értem, miért kell valamit tortának hívni ami szalonnás és hagymás?! Na de mindegy.
Nekem speciel a hagymalekvár nagyon ízlik, ezért legyártottam idén is, csak kicsit fűszeresebben és most nem fogok belőle ajándékozni.:)
Kenyérre kenve nálam sem jött be, de sült kacsa mellé valami fenomenális, aki szereti a párolt lila káposztát, annak biztosan ízleni fog ez is.
Kíváncsi volnék a ti környezetetek mennyire nyitott a nem megszokott ételekre.

Lilahagyma lekvár

Hozzávalók:

- 1 kg lila hagyma
- 1 kg alma (esetleg egy pár darab lehet belőle birsalma, nagyon jól meg tudja bolondítani)
- 15 dkg cukor
- 1,5 dl almaecet/vörösborecet
- 3-4 babérlevél
- 1 rozmaring ág
- 2 kk. durvára darált színesbors
- 1 kk. só


A lila hagymát vékonyan felszeleteljük, besózzuk, egy nagyobb lábasba tesszük és a cukorral, babérlevéllel, rozmaringgal,ecettel összeforraljuk, majd takaréklángon, lefedve addig főzzük, míg fényesre karamellizálódik. Tapasztalatom szerint, ez legalább fél órát igénybe vesz. (Ne pároljuk le róla az összes levet, mert mire kihűl teljesen beleköt az üvegbe.)
Közben az almákat megpucoljuk, a magházat kivágjuk, vékonyan felszeleteljük és a borssal együtt egy másik lábasban megpároljuk. Ha a hagyma kész, összeforgatjuk az almával és alaposan összeforraljuk. Ilyenkor még ízlés szerint variálhatunk az ízesítésével.

Kiforralt üvegekbe szedjük, lezárjuk és öt percre fejre állítjuk, így kiszorul a bent maradt levegő, majd száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
Hűvös sötét helyen tároljuk. Felbontás után pedig hűtőben.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...