A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aprósüti. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aprósüti. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 26., kedd

Narancsos csillag




Idén újdonság volt ez a sütemény a karácsonyi aprósütijeink között. Bevallom évről évre nagyobb bajban vagyok. Mindig találkozok újabb és újabb receptekkel amik a szívemhez nőnek és igen nehéz az időbeosztást úgy elkészíteni, hogy minden beleférjen:)

A receptre Szofikánál találtam.

Narancsos csillag

Hozzávalók:

  • 28 dkg liszt
  • 13 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 3 tojássárgája
  • 1 narancs reszelt héja
  • 1 csipet só
Díszítéshez:
  • 2 tojásfehérje
  • porcukor
  • kandírozott narancshéj
  • reszelt, szárított narancshéj
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és 1-2 órára hűtőbe téve pihentetjük. Átgyúrjuk és lisztezett deszkán kb. 3 mm vastagra nyújtjuk, csillag formával kiszaggatjuk.

Sütőpapírral bélelt tepsiben, 180 C-ra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük. Éppen csak színesednie kell, és kész.

A mázhoz a tojásfehérjét habverővel elkezdjük felverni, apránként adagoljuk hozzá a porcukrot és a narancslevet. Annyi porcukor kell hozzá, hogy fényes fehér masszát kapjunk, ami nem csöppen le a habverőről.

Egy konyhai kenőecset segítségével kenjük el a mázat a csillagokon és mindegyik tetejét szórjuk meg kandírozott narancshéjjal vagy reszelt szárított narancshéjjal. Pakoljuk egy sütőpapírral borított (így nem kell sikálni az esetlegesen lecseppenő tojásfehérjét) tálcára és hagyjuk teljesen megszáradni.

Jól záródó fém vagy műanyag dobozban 2-3 hétig simán eláll.

2015. november 15., vasárnap

Mikulás csizmák


Ennek a keksznek azonnal a rabja lettem, amint megláttam Szofikánál. Garantáltan a gyerekek kedvencei lesztek, ha elkészítitek, nálunk is hatalmas sikert aratott a tavalyi mikulás bulin a suliban.:)

Mikulás csizmák

Hozzávalók:

  • 15 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 3 dkg holland kakaó
  • 1 tk. őrölt fahéj
  • 1-2 ek. hideg víz (ha nem áll össze)
A "prémhez":
  • 1 tojásfehérje
  • 10 dkg porcukor
  • kókuszreszelék
A tészta hozzávalói gyors mozdulatokkal összegyúrjuk és 1/2-1 órára fóliába csomagolva hűtőbe tesszük.
5-6 mm vastagra nyújtjuk és kiszaggatjuk. 

180 C-ra előmelegített sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben kb. 12 perc alatt készre sütjük.

A tojásfehérjét habverővel felverjük, közben folyamatosan adagoljuk hozzá a porcukrot. A kihűlt csizmák tetejét belemártjuk, lecsurgatjuk a felesleget és meghempergetjük a kókuszreszelékben.
Sütőpapírra fektetve hagyjuk megszáradni.

Jól záródó fémdobozban 3-4 hétig simán eltarthatjuk.

2015. április 19., vasárnap

Hókifli - Blogkóstoló 22.



A Blogkóstoló 22. fordulója zajlik, háziasszonya Bogi, a Vöröskaktusz blog írója. A játék megálmodója 4Gyerek a Főzök-sütök-mosogatok blog szerzője. A játék lényege,  hogy a jelentkezők a nekik sorsolt blogról választanak receptet, majd elkészítik azt. A nekem sorsolt blog  Chef Viki Házias konyhája. Hagymás pogácsát már készítettem tőle, most pedig itt ez a fantasztikus hókifli. Akármilyen közismert sütemény, én még soha nem készítettem, és nem is igazán emlékszem, hogy bárki is készítette volna a családban gyerekkoromban. Nos, eddig nem tudtam mit hagyok ki, már kétszer készítettem, nem lehet vele betelni! Imádom!!! Viszont nagyon szomorú vagyok, mert elfogyott a masszív szilvalekvárom és ha csak nem tudok szerezni valahonnan ki kell bírnom nélküle augusztusig. Azt hiszem idén 20 kiló szilvát veszek 10 helyett:)
Viki nagyon köszönöm neked a recepteket!

Hókifli

Hozzávalók:

  • 25 dkg zsír
  • 2 dkg élesztő
  • 50 dkg liszt
  • 1,5 dl tejföl
  • csipet só
  • kevés porcukor
  • A töltéshez: jó sűrű házi lekvár (én szilvával készítettem), mákkrém, diókrém, gesztenyepüré
A forgatáshoz:
  • kb. 20 dkg porcukor
  • 2-3 cs vaníliás cukor, vagy egy vanília rúd kikapart magjai

Hatalmas újdonság volt számomra a zsír felhabosítása. Viki azt javasolta habverővel csináljuk, a szememnek sem akartam hinni, mivé alakult a zsír. A végén olyan volt mint a felvert tojásfehérje, levegős, könnyű mint a pihe.


Mint már az előző receptben is említettem én már nem bízom az élesztőkben, ezért a tejfölt összekevertem a porcukorral és meglangyosítottam, belemorzsoltam az élesztőt és megvártam felfut e.
A lisztet tegyük deszkára, tálba, adjuk hozzá a sót, a zsírt és a felfutott élesztőt, majd gyúrjuk rugalmas könnyű tésztává. Hűtőben pihentessük legalább három órát, de legjobb egy éjszakát.
Felhasználás előtt egy órával vegyük ki a tésztát a hűtőből, szobahőmérsékletre, hogy "magához tudjon térni" a tészta.

Lisztezett deszkán nyújtsuk ki 2-3 mm vastagra. Nekem egyszerűbb volt úgy a formázás, hogy egy nagyobb pogácsaszaggatóval kiszurkáltam, közepébe lekvárt tettem, félbe hajtottam és az íves résznél egy kicsit visszahajtottam a tésztát. Viki négyzetekre vágta közepébe tette a lekvárt átlósan háromszög alakúra hajtotta, a széleit kicsit összecsipkedte és kifli formájúra hajtotta.

Tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe a kifliket és 190 C-ra előmelegített sütőben addig süssük amíg színesedni kezdenek.
1-2 percet hagyjuk hűlni, majd forgassuk meg a vaníliával elkevert porcukorban.

Ha kihűltek, jól záródó fémdobozban sokáig eláll. Erre szerintem semmi esély nincs, ha csak nem csinálunk ipari mennyiséget, mert kizárt, hogy meg ne együk nagyon hamar:)

2014. július 11., péntek

Kávés kifli





 
Karácsonnyal kapcsolatos zakkantságom révén, akár nyár közepén is, ha borult idő van folyton magával ragad a karácsonyvárás. Na nem, nem kezdem el díszbe öltöztetni a házat, ennyire azért nem durva a helyzet:))), de ilyenkor szívesen agyalok azon mit fogok majd sütni, mivel díszítek majd és ilyenkor szívesen nézelődök mások karácsonyi bejegyzései között.
Még szerencse, mert így találtam rá erre a csodára Szofikánál. Azt kell mondanom minden kávérajongónak kötelező darab. Annak aki pedig olyan mint én és a kávét és a karácsonyt is imádja, annak biztosan bővül majd a karácsonyi süti listája.



Kávés kifli

Hozzávalók:
  • 4 g darált kávé
  • 10 dkg vaj/margarin (vajjal vitathatatlanul finomabb)
  • 15 dkg liszt
  • 2 púpos ek. holland kakaó
  • 1 csipet só
  • 1 tojássárgája
  • 1/2 tk. fahéj
  • 4 dkg porcukor
A díszítéshez:
  • 10 dkg fehércsoki (nekem szükségem volt ennyire)
A hozzávalókat összegyúrjuk és fóliába csomagolva 1 órára hűtőbe tesszük.
A tésztát osszuk 8 részre. Ezeket hosszú rúddá kellett volna sodorni és úgy felvagdalni nyolc felé, de én ehhez béna voltam, folyton elszakadt:) Ezért minden részt egy-egy vaskosabb hengerré höndörgettem és mindegyiket nyolc részre vágtam. Ezután egyesével sodortam őket meg és hajlítottam kiflivé. Kinek melyik módszer fekszik jobban, mindenki csinálja úgy, ahogy neki jó:)

A kifliket sütőpapírral bélelt tepsiben 180 C-on 10-12 perc alatt süssük készre.

Miután a kiflik kihűltek vízgőz fölött olvasszuk fel a fehércsokit és mártsuk bele a kiflik végét. Sütőpapírra téve hagyjuk őket megszáradni.

Jól záródó fémdobozban két-három hétig biztosan eltartható, de kizártnak tartom, hogy marad belőle akár egy darab is akkorra:)

2013. december 13., péntek

Puha mézeskalács - Blogkóstoló 13.


A változatosság kedvéért ismét az utolsó pillanatban sikerült beesnem a kóstolással. Pedig most szentül megfogadtam, hogy nem így lesz, csak hát nem kalkuláltam bele, hogy a középső gyerekem skarlátot kap. De hát ember tervez, Isten végez. A Blogkóstoló 13. fordulójának háziasszonya Janka a Csak mert szeretem... blog írója, a Konyhalál blogot sorsolta számomra.
Előre figyelmeztetem azt az illetőt, aki a következő fordulóban lesz olyan szerencsés, hogy Linyah blogja jut neki, kösse fel azt a bizonyost, mert nem egyszerű feladat eldönteni a rengeteg- jobbnál jobb recept közül, hogy melyiket is válaszd:)))))

A nyűgös gyereket szeretjük vigasztalni és mindent megtennénk, hogy jobban érezze magát, na meg szeretnénk lefoglalni a folyton unatkozó másik kettőt is. Ezért mit teszünk??? Mézeskalácsot sütünk, azután pedig hagyjuk had díszítsék kedvükre, igen így aztán még a csillárról is a cukormáz csöpög, elhasználódik anya féltve örzött arany-fehér dekorcukra...de ők boldogok és ha ők boldogok akkor mi is azok vagyunk:)))) Köszönöm Linyah, nagyon jó hangulatmentő volt!:)

Legközelebb, ha már nem kell gyereket vigasztalni kipróbálom a kekszmintázó hengeremen is, hátha ez lesz az a tészta amin végre sülés után is megmarad a minta:)

Az eredeti receptet Linyahnál találhatjátok. Én egy pici kakaót tettem a tésztába, mert szeretem, ha szép erőteljes a színe a tésztának.

Puha mézeskalács

Hozzávalók:
  •  5 dkg vaj
  • 6 dkg cukor
  • 12,5 dkg méz
  • 25 dkg liszt
  • 1 cs sütőpor
  • 1/2 tk szódabikarbóna
  • én 2 tk. mézeskalácsfűszert tettem bele
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 narancs reszelt héja
  • 1 tojás
  • nálam 1 tk kakaó a színe miatt
Cukormáz:
  • 1 tojásfehérje
  • 2 csapott ek. kukorica keményítő
  • 1 tk. citromlé vagy ecet
  • kb. 20 dkg porcukor
A vajat, a mézet és a cukrot összeolvasztjuk, majd hagyjuk kihűlni. Hozzákeverjük a tojást.
Összekeverjük a lisztet, sütőport, szódabikarbónát, mézesfűszert és a reszelt héjakat. Összegyúrjuk a mézzel, majd fóliába csomagolva legalább 5 órára hűtőbe tesszük. Nálam egy éjszakát állt.

Lisztezett deszkán kb. 3mm vastagra nyújtjuk és tetszőleges formákat szaggatunk belőle.

Sütőpapírral bélelt tepsiben, 180 C-ra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük.

A cukormázhoz a tojásfehérjét elkezdjük fölverni és fokozatosan adagoljuk hozzá a porcukrot. Beletesszük a keményítőt és a vége felé a citromlevet is. Mikor elérte a kellő sűrűséget (valószínűleg nem lesz szükségünk az összes porcukorra), zacskóba szedjük befőttes gumival elkötjük a "száját", vágunk egy pici lyukat a csücskére és már díszíthetnek is a gyerekek.

2012. december 15., szombat

Mini isler - Blogkóstoló 6.




A blogkóstoló egy nagyon jó kis játék. Életre hívója 4Gyerek, a Főzök-sütök-mosogatok blog írója.
A 6. forduló háziasszonya Barbi. Kaptunk egy kis extra feladatot is, a karácsony jegyében kellett receptet választani  a nekünk jutott blogról. Nagyon szimpi ötlet volt:)
Rubin Konyhájában merülhettem el és már az első nézelődés alkalmával rögtön tudtam mi lesz a kiválasztott recept. Ennek ellenére csak ezüst vasárnapra sikerült elkészítenem:)

Ezek a mini gyönyörűségek  felejthetetlen pillanatokat ígértek, és bizony tényleg eszméletlen finomak voltak.

Mini isler
(nekem kb. 50 db)

Hozzávalók
  • 25 dkg liszt
  • 15 dkg hideg vaj
  • 8 dkg cukor
  • csipet só
  • 1 dl tejszín
 Töltelék, bevonat
  • ribizli lekvár
  • 20 dkg étcsoki
  • 1 ek. olaj
A lisztet összekeverjük a cukorral, sóval és belekockázzuk a vajat. Ha van  késes robotgépünk azzal könnyedén összedolgozhatjuk. Ha nincs nyugodtan megtehetjük kézzel is, csak dolgozzunk gyorsan, hogy a vaj ne lágyuljon meg túlzottan a kezünk melegétől. Adjuk hozzá a tejszínt és gyorsan gyúrjuk össze. Fóliába csomagolva legalább egy órára tegyük hűtőbe.

Nyújtsuk ki kb. 3 mm vastagra és 4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval szúrjuk ki a köröket.
Sütőpapírral bélelt tepsiben, 170 C-ra előmelegített sütőben kb. 8-10 perc alatt süssük készre. Nem kell elszíneződnie a tésztának, hűlés közben még szilárdul majd.

Ha kihűlt egy-egy korongot ragasszunk össze a lekvárral.
A csokit vízgőz fölött olvasszuk föl és keverjük el benne az olajat.

Nem mertem bevállalni a mártogatást, mert a korongjaim veszettül el akarták hagyni egymást, gondolom azért mert nem hagytam állni őket, hogy összepuhuljanak.
Így én a bevonáshoz rácsra tettem őket, a tetejükre kanalaztam egy jó adag csokit, majd hajszárítóval lefújtam őket, így egész jól bevonta az oldalukat is. Egy spatulával alájuk nyúlva átrámoltam egy sütőpapírra és hagytam teljesen megdermedni őket.

Kedves Rubin köszönöm neked a receptet!:)
 

2012. november 18., vasárnap

Angyalszem - léleksimogatásra


Vannak olyan napok, amik után szüksége van az embernek valamire, valamire ami egy picit megsimogatja a lelkét. Egy hét után, amiben egymást váltja a megdöbbenés, a hitetlenkedés, a remény és végül a megváltoztathatatlan, kell ez a simogatás.
Engem a sütés az ami megnyugtat, csendben, illatokkal, ízekkel.

Ezt a receptet már nagyon régen elmentettem, hogy majd egyszer megcsinálom. Tudom, hogy hógolyóként és angyalszemként is emlegetik ezt a sütit, és a receptben amit használtam hógolyó a neve, de az én szívemnek - és remélem ezért megbocsát Tündér -az angyalszem elnevezés a kedvesebb.
Az eredeti receptet az Ízes Kalandok blogon találhatjátok.
Én a kókuszos verziót most kihagytam, az egésze adagot kristálycukros formában készítettem el.



Angyalszem

Hozzávalók
  • 25 dkg liszt
  • 15 dkg vaj
  • 8 dkg porcukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 tojás
  • 1 csipet só
  • kristálycukor a forgatáshoz
  • lekvár a pöttyökhöz
A vajat elmorzsoltam a liszttel, majd hozzáadtam a porcukrot, vaníliás cukrot, a tojást és a csipet sót.

Tegyük fél órára hűtőbe. Gömbölygessünk belőle diónyi gombócokat és mindegyiket forgassuk meg kristálycukorban. Rakjuk őket sütőpapírral bélelt tepsibe és mindegyik tetejére nyomjunk egy kicsi lyukat az ujjunkkal vagy fakanál nyelével, a lekvárnak.

180 C-ra előmelegített sütőben süssük kb. 15 percig, ezután a felmelegített lekvárból mindegyik mélyedésbe csöppentsünk belőle.

 Léleksimogatásból ötösre vizsgáztak ezek a gömbölyded csodák:)

2012. október 27., szombat

Diós kifli


Régen volt már süteménynek ekkora sikere nálunk (pedig igencsak szeretjük a süteményeket:)
Mr. Mézeskalács óhajára kezdtem el receptet keresni, miután erősen szorgalmazta, hogy csinálhatnék valami olyan diós sütit, mint a nagymamája régen. Ez egy kicsit más stílusban készült, de ízre nagyon ott van. Idén rengeteg dióval örvendeztetett meg minket a diófa, úgyhogy biztosan nem ez volt az utolsó alkalom idén, hogy ilyet sütöttem:)
A recept innen van.



Diós kifli

Hozzávalók

  • 50 dkg liszt
  • 2 tk. sütőpor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 20 dkg margarin
  • 2 tojás 
  • 6 dkg porcukor
  • kb. 1 dl tej
Töltelék
  • 40 dkg darált dió
  • 20 dkg cukor
  • 2 dl tej
  • 1 citrom reszelt héja
A forgatáshoz porcukor


A töltelékhez a diót, tejet, cukrot, citromhéjat összeforraljuk és alacsony lángon, kevergetve addig "főzzük", míg a színe nem kezd el sötétedni. Ezután félre tesszük hűlni.

A lisztet a sütőporral, a margarinnal és a cukrokkal elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tejet és a tojást és összegyúrjuk.

Négy részre osztjuk a tésztát. Egyenként 1-2 mm vastag, kör alakú lappá nyújtjuk. A diós krém egynegyedét elkenjük rajta, majd 18 cikkelyre vágjuk.


A szélesebbik végétől feltekerjük és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk.


180 C-ra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.
Hagyjuk hűlni 3 percig, majd még melegen forgassuk porcukorba.

Nem egy romlékony süti, jól bírja a tárolást és két három nap múlva is ugyanolyan finom. (Kemény egy darab maradt a teszteléshez:)

2012. augusztus 1., szerda

Csokis pöfeteg



Ugye milyen bájos még a neve is. A kinézete pedig egészen mesés. Rögtön első látásra beleszerettem. Nem tegnap volt már mikor eldöntöttem, hogy mindenképpen elkészítem. Minden alkalommal mikor megláttam valakinek a blogján elővett az AKAROM...AKAROM...AKAROM érzés:)
Nem csalódtam, imádom, a lányokat pedig úgy kellett letiltani róla mielőtt egy délután alatt betolják az egészet.
Tinity, a Zamat és illat blog szerzőjének receptjét használtam, nagyon nagy köszönetem Neki érte!:)



Csokis pöfeteg

Hozzávalók:
  • 20 dkg étcsoki
  • 32 dkg liszt
  • 2 ek. holland kakaó
  • 14 dkg vaj
  • 2 tojás 
  • 17 dkg cukor
  • 1/2 tk. fahéj
  • 1 tk. sütőpor
  • 1 tk. szódabikarbóna
  • 2 tk. instant kávé
  • porcukor
A puha vajat a cukorral és a tojással habosra keverjük. A csokit vízgőz fölött megolvasztjuk és ha langyosra hűlt, belekeverjük.
A lisztet összekeverjük a sütőporral, szódabikarbónával, kakaóval, fahéjjal és a kávéval, majd összedolgozzuk a  csokis keverékkel.
Folpackba csomagolva legalább három órára, vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük.

A megszilárdult tésztát először három felé, majd azután mindegyiket 10 egyforma darabra vágjuk.
Két tenyerünk között golyóvá söndörgetjük és alaposan porcukorba forgatjuk. Minél vastagabb rajta a porcukorréteg, annál jobb.


Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, legalább 3-4 cm közöket hagyva közöttük, mert sütés közben nő és terül.

175 C-ra előmelegített sütőben 13 percig sütöttem, sima gázsütőben. Ilyenkor még lágy, de ahogy hűl megszilárdul. Nem szabad kiszárítani.
Zárt fémdobozba egy hétig eláll, bár szerintem esély sincs, hogy ilyen sokáig maradjon belőle.:)

2012. május 16., szerda

Kosárka



Teljes biztonsággal állíthatom, hogy soha de soha nem ettem még ilyen finom kosárkát, mint amit a rokonunk Marika csinál, pedig kóstoltam már egy párat:) Legelőször két éve mertem nekifogni, mert addig meg voltam győződve róla, hogy van valami nagy titka a finomságának. Pedig semmi nincs, azon kívül, hogy tilos margarinnal készíteni, csakis VAJJAL! Szívből ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki, nem fog benne csalódni.

Kosárka

Hozzávalók
/30 db/

  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg TEAVAJ!!!!
  • 4 db tojássárgája
Töltelék
  • 20 dkg cukor
  • 20 dkg dió/mák
  • 4 tojásfehérje
A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrom. Kiveszek egy darabot és egy nagyjából 6-7 cm széles, jó hosszú csíkot nyújtunk. Derelyecifrázóval 60 db csíkra vágjuk.




A maradék tésztából minden kosárkaformába egy egy golyót teszek. A formákat nem kell zsírozni, mert a tésztának nagyon magas a zsírtartalma, ezrét soha nem ragad bele. A golyókat szépen szétnyomkodom a formában.


A tojásfehérjét majdnem kemény habbá verem, majd apránként hozzáadogatva a cukrot kemény habbá verem. Óvatosan beleforgatom a darált diót/mákot és elosztom a kosárkákban. Minden kosárka tetején keresztbe fektetek két-két tésztacsíkot.



A kosárkákat beleteszem egy tepsibe.

A sütőt előmelegítem 210 C-ra és így sütöm a kosárkákat 7 percig. Ezután a hőfokot visszaveszem 150 C-re és további 13 percig sütöm. Közben azért érdemes ránézni, ha nagyon pirulna inkább vegyük ki hamarabb.

Még langyosan óvatosan kifordítom a formából és porcukorral megszórom.

Higgyétek el tényleg nagyon nagyon finom!!!

2012. április 22., vasárnap

Kávés keksz





Néhány hete, mikor a blogfrissítéseket néztem megütötte a szemem Levendulalány  Kávé, kávé című bejegyzése. Megrögzött kávé rajongóként azonnal rá is kattintottam, mondjuk mindig rákattintok akármilyen új bejegyzést látok nála, mert fantasztikus dolgokkal örvendeztet meg minket. Ha létezik még olyan ember, aki esetleg nem járt még a blogján, az rögtön tegye meg, nem szabad kihagyni!!!

Tehát a kávés bejegyzésben nem is csalatkoztam, imádom látni, ha mások is megszállottan függenek a kávétól, nem csak én:) Mikor elolvastam a recept hozzávalóit, egy valami ordított az agyamban EZ AZ!!!!!!!
Szerelem volt első látásra, az első kóstolás után pedig függő lettem. Szégyen, nem szégyen azon gondolkoztam, hogy el kellene dugni az egész tálcával, hogy szépen csendben rá tudjak járni és megegyem az egészet. Na jó, aztán persze győzött bennem az anyaság és a család előtt hagytam. Úgy látom a legkisebb csajszim elég határozottan a nyomomban jár a kávé szeretetét illetőleg. Rendszeresen kapom rajta, hogy az óvatlanul széthagyott kávéscsésze aljáról kanalazza, a leülepedett kávés cukrot, pedig a vérmérsékletéből adódóan egyáltalán nem hiányozna neki a kávé általi turbózás:) Ezt a kekszet is imádta.
Kedves Levendulalány nagyon, nagyon, nagyon, nagyon köszönöm Neked ezt a csodát!!!!:)
Az eredeti receptet itt találjátok.



Kávés keksz

Hozzávalók:

  • 20 dkg liszt (eredetileg ebből 5 dkg kukoricaliszt, de én sajnos nem rendelkeztem vele)
  • 10 dkg darált mogyoró (eredetileg mandula, de nekem az sem volt:)))
  • 15 dkg puha vaj!!!!
  • 10 dkg cukor
  • 1 kávés kanál sütőpor
  • 1 tojás
  • 1 ek. darált kávé
  • A tetejére 5 dkg étcsoki
A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd a többi hozzávalóval együtt összegyúrjuk.
Kisebb diónyi vagy nagyobb mogyorónyi darabokat, görgessünk golyóvá a két tenyerünk között és egy kicsit lapítsuk el. Nagyjából egy tízforintos átmérőjének megfelelő nagyságot kapjunk.

Sütőpapírral bélelt tepsiben, 180 C-ra előmelegített sütőben 12 percig süssük.

Ha kihűltek tegyük őket egy sütőpapírra, szorosan egymás mellé.

A csokit olvasszuk föl vízgőz fölött és tegyük egy nejlonzacskóba. Vágjunk az egyik csücskére egy kicsi lyukat és a sütik fölött oda-vissza vízszintes mozdulatokkal csíkozzuk be a kekszeket.

Nyugodtan kanalazgathatunk is mindegyik tenyerére egy kis csokit, kinek hogy szimpatikus.

Egy dologgal azért mindenképpen legyünk tisztában mielőtt megkóstoljuk, nagyon erős függőséget okoz:))))

2011. december 10., szombat

Non plus ultra



Úgy nagyjából két évvel ezelőttig halvány fogalmam sem volt róla mi az a non plus ultra. Első találkozásunk alkalmával a legelső gondolatom az volt, hogy de hülye neve van szegénynek, viszont a hozzávalók és a külalak megfogtak.
Miután megsütöttem már a neve sem érdekelt, őrülten finom volt!:)

Picit mutyis elkészíteni, de mindenképpen megéri!!!


Non plus ultra

Hozzávalók:
  •  28 dkg liszt
  • 25 dkg vaj (mindenképpen vaj, próbáltam margarinnal is de ízileg őrülten nagy volt a különbség, ezért szerintem megéri befektetni a vajba:)
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 3 tojássárgája
Tojáshab:
  • 3 tojásfehérje
  • 25 dkg porcukor
A ragasztáshoz:
  • sárgabarack lekvár
A lisztet, az apróra darabolt hideg vajat, vaníliás cukrot és tojássárgájákat gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, majd folpackba csomagolva 1 órára hűtőbe tesszük.

Egy óra múlva lisztezett deszkán kb. 3 mm vastagra nyújtjuk és 4 cm átmérőjű korongokat szaggatunk belőle, amiket sütőpapírral bélelt tepsibe teszünk.

A tojásfehérjéket felverjük, majd apránként hozzáadjuk a porcukrot és nagyon kemény habbá verjük.
Minden korong tetejét megkenjük a habbal, vagy habzsákból nyomjuk rá.

Előmelegített sütőben 160 C-on kb. 10-12 perc alatt készre sütjük. Addig kell sütni míg éppen el nem kezd színeződni. (Nekem sikerült kicsit tovább bent hagyni:)

Miután kihűltek lekvárral egyet-egyet összeragasztunk.


2011. november 26., szombat

Diós-mákos kosárka ünnepi díszben



Ezerrel közeledik a karácsony és én ilyenkor minden receptet, karácsonyi sütit árgus szemmel  figyelek, nem tehetek róla teljesen megbabonáz a karácsony. Rendszeresen találom magam szembe azzal a problémával, hogy nem létezik annyi ember, akivel meg tudnám etetni mindazt a sütit amit szeretnék karácsonyra megsütni.:)

Viszont vannak állandó sütik amik sohasem hiányozhatnak az ünnepi asztalról. Ilyen sütivé lépett elő a diós-mákos kosárka, amit sokáig csak "messziről" csodáltam. Nagymamám unokatestvére verhetetlen kosárkákkal kényeztette a családot. Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy soha sehol nem ettem még ilyen finomat. Teljes meggyőződésem volt, hogy iszonyatosan bonyolult és sok tapasztalatot igénylő az elkészítése. El is határoztam, hogy bekéredzkedem hozzá megtanulni.
Mire ő rögtön lehűtött, hogy erre semmi szükség, egyszerűen csak követni kell a receptet, semmi esetre sem szabad margarint használni a vaj helyett és akkor teljes lesz a siker.

Kicsit pesszimistán fogtam neki, de igaza volt. Már az első próbálkozásra ugyan olyan lett mint az övé. Ezt az elsőt még aztán követte jó néhány próbálkozás és mindegyik ugyan azt a sikert hozta.

Ha sikerült felkeltenem az érdeklődésed, és szeretnél egy nagyon finom, ünnepi díszbe öltözött diós-mákos kosárkát készíteni, a receptet megtalálod a Kifőztük Karácsony adománygyűjtő különszámában, amit a http://www.karacsony.kifoztuk.hu/
oldalról tudsz letölteni. Az akció részleteit ugyanitt találod.


2011. november 12., szombat

Diós-kókuszos keksz





Fantasztikus blogra leltem néhány hete. Levendulalány, a Kifli és levendula blog szerzője, hihetetlenül fantasztikus dolgokat készít. Érdemes ellátogatni hozzá, garantálom, hogy rendszeres visszajárókká váltok majd:)


Nála találtam a következő kekszet is. Ódákat zengett róla, és igaza volt, nagyon finom.


Diós-kókuszos keksz


Hozzávalók:
  • 12 dkg dió
  • 10 dkg tejcsoki (eredetileg fehércsoki, de nekem tej volt itthon)
  • 8,5 dkg kókuszreszelék
  • 18 dkg liszt
  • 1 tk sütőpor
  • 15 dkg margarin
  • 13 dkg cukor
  • 1 tojás
A diót és a csokit durva darabokra vágjuk. A többi hozzávalót összekeverjük, majd hozzá gyúrjuk a diót és a csokit. Két tenyerünk között gömbölyítsünk nagyobb féldiónyi félgömböket. Tegyük sütőpapírral borított tepsire és a kezünkkel lapítsuk el őket egy kicsit.



180 C-ra előmelegített sütőben kb. 12-14 percig sütjük. Figyeljük közben az aljukat, mert a végén nagyon gyorsan sülnek. Ne süssük túl, mert akkor túl kemény lesz, az a jó, ha a széle már barnul.


2011. november 2., szerda

Csupaszem keksz




Igen nagy bajban voltam Halloween előtt, a jópofa rágcsa kiötlése terén. Három éve már, hogy ilyenkor tököt faragunk a gyerkőcökkel. A készülődés nálunk már tavasszal kezdődik, mikor is elültetjük a tököket. Én nem haragszom erre az ünnepre, nekem elég annyi, hogy a gyerekek hihetetlenül élvezik a tök faragását, ahogyan mi is gyerekkorunkban.

Végül tanácstalanságomból Elif mentett ki a Borzas kukkancsaival.

A mi kekszeinknek ugyan elmaradt a "haja", de a gyerkőcök tetszését így is maximálisan elnyerték.
Igazi megacsokis finomság.

Köszönöm Elif!:)

Hozzávalók:

egy pohár 2,5 dl
  •  1 és 3/4 pohár liszt
  • 1/2 pohár cukrozatlan kakaópor
  • 1 tk. sütőpor
  • 1/4 tk. só
  • 1 és 1/4 pohár cukor
  • 18 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 1 tk. vaníliaaroma v. 1 cs. vaníliás cukor
A mázhoz:
  • 1 ek. natúr joghurt
  • kb. 1 pohár porcukor
  • 2-3 kocka csoki
 A lisztet, kakaót, sütőport és sót összekeverjük. Külön tálban kikeverjük a cukrot a puha vajjal, hozzáadjuk a tojást és a vaníliát, összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a lisztes keveréket és összegyúrjuk.

A tésztát két részre osztjuk, folpackba tekerve 1-2 órára hűtőbe tesszük.

A tésztát lisztezett felületen kb. 5 mm vastagra nyújtjuk, majd kiszaggatjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és 190 C-ra előmelegített sütőben kb. 6 percig sütjük.
Akkor jó, ha a teteje éppen megszűnik fényesnek lenni. Ilyenkor még nagyon puhának tűnik, de ahogy hűl megszilárdul.

Pár percig hagyjuk a tepsin hűlni, majd óvatosan alányúlva tegyük át sütőrácsra.

Az átszitált porcukrot egy habverővel fokozatosan a joghurthoz keverjük. Akkor jó az állaga, ha még folyik, de már nem terül el.
 
A mázat tegyük zacskóba vágjunk az egyik sarkára lyukat, majd rajzoljuk meg a szemeket.
A csokit vízgőz fölött olvasszuk föl, majd ezt is zacskóba szedve, mintázzuk meg a szembogarakat.




2011. szeptember 5., hétfő

Kakakós néró teasütemény



 Mikor először megsütöttem a néró teasüteményt, TücsökBogár receptje alapján, már akkor tudtam, hogy igen sokféle változatban el fogom még készíteni, ezt a hihetetlenül finom sütit.

A hétvégén a kakaós változat készült, és azt kell mondanom ez még jobban ízlik, mint a sima.

Változtatás mindössze annyi a receptben, hogy a liszt mennyiségéből 3 ek. kakaóra van cserélve és fehér csokival van megcsurgatva a teteje, étcsoki helyett.


Kakaós néró teasütemény

Hozzávalók:
  • 16 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 22 dkg liszt
  • 3 dkg kakaó
  • 6 tojássárgája
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 cs vaníliás cukor
Töltéshez:
  • sárgabarack lekvár
  • 5 dkg fehércsoki

A porcukrot habosra keverjük a puha vajjal, majd egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját, majd a vaníliás cukrot és a citrom reszelt héját, végül a kakaóval elkevert lisztet.

A masszát 10-es csővel ellátott habzsákba szedjük, ennek hiányában megteszi egy erősebb, levágott csücskű nejlonzacskó is. Sütőpapírral bélelt tepsibe 2 cm-es halmokat nyomunk a tésztából. Hagyjunk köztük helyet, mert sütés közben enyhén terülnek.

180 C-os sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük őket, de azért figyeljünk, mert minden sütő más, és nekem a második-harmadik tepsivel már hamarabb kész lett. Akkor az igazi, ha még nem színeződött el az alja.

Miután kihűlt, egyet-egyet összeragasztunk lekvárral.

A fehércsokit vízgőz fölött felolvasztjuk, majd nejlonzacskóba tesszük és a sarkára apró lyukat vágunk. Megcsurgatjuk vele az összeragasztott sütiket, és hagyjuk megdermedni.

2011. július 3., vasárnap

Linzer


Sárgabarack lekvárom elkészülte, linzer sütését igényelte. Imádom a linzert és imádom a sárgabarack lekvárt.
A klasszikus 1 rész cukor, 2 rész margarin/vaj, 3 rész liszt, 1 tojássárgája, 1 cs vaníliás cukor, omlós tésztát készítettem.
Igaz ezek az arányok mértékegységben eredetileg a 20 dkg cukor, 40 dkg margarin/vaj, 60 dkg lisztet jelentik, de nekem csak 25 dkg margarinom volt itthon, így ennek fényében számoltam az arányokat.



Linzer

Hozzávalók:
/kb. 90 db/

  • 12,5 dkg cukor
  • 25 dkg hideg vaj/margarin (vajjal vitathatatlanul sokkal finomabb)
  • 37,5 dkg liszt
  • 1 tojássárgája
  • 1 cs vaníliás cukor
  • lekvár a töltéshez (sárgabarack, ribizli...)
A margarinnak/vajnak nagyon hidegnek kell lennie, mert így lesz igazán omlós.
A zsiradékot apróra vagdaljuk és elmorzsoljuk a liszttel. Igyekezzünk gyorsan dolgozni, hogy ne melegedjen fel a margarin a kezünk melegétől.

Hozzáadjuk a többi hozzávalót és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Folpackba csomagoljuk és 1-2 órára hűtőbe tesszük.

Lisztezett deszkán 3 mm vastagra nyújtjuk és linzerkiszúróval kiszaggatjuk. Egyenlő számú teli és lyukas karikát szaggassunk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe  rakosgatjuk és 160 C-ra előmelegített sütőben kb 10 percig sütjük.
Addig kell sütni, míg éppen csak el kezd színesedni.

Ha kihűltek, egy teli és egy lyukas karikát összeragasztunk a tetszőleges lekvárral.
Nálam a sárgabarack a nyerő, de nagyon finom ribizlilekvárral is.

Fémdobozba rakjuk, másnapra tökéletesen megpuhul.


2011. június 14., kedd

Néró teasütemény






Szerelem volt első látásra! Még márciusban láttam meg TücsökBogárnál és rögtön tudtam, hogy ezt nekem mindenféleképpen meg kell sütnöm!
Hihetetlen jó a tésztája, és nagyon egyszerű elkészíteni. Mondjuk a habzsákkal még azért lehet majd gyakorolnom, mert elég változatos méretű félgömböket sikerült vele összehoznom, de az az egy biztos, hogy lesz még elég alkalom a gyakorlásra, mert hihetetlenül finom!:)

Néró teasütemény

Hozzávalók:
  • 16 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 25 dkg liszt
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 tk vanília kivonat/1 cs vaníliás cukor
  • 6 db tojássárgája
Töltéshez és a díszítéshez: 
  • sárgabarack lekvár
  • 5 dkg étcsoki (nekem most csak tej volt)
A porcukrot habosra keverjük a vajjal, egyenként hozzáadjuk a tojássárgájákat, majd a vaníliát és a reszelt citromhéjat, végül a lisztet.

10-es sima csővel ellátott habzsákba szedjük és sütőpapírral bélelt tesibe kb 2 cm-es halmokat nyomunk.
Hagyjunk köztük helyet, mert sütés közben terülnek.

180 C-ra előmelegített sütőben 10 percet sütjük. A második harmadik tepsinél nálam már elég volt kevesebb idő is, mert elkezdett pirulni a talpuk.

Ha kihűlt, lekvárral összeragasztunk egy-egy félgömböt, tálcára rakosgatjuk.

A csokit vízgőz fölött felolvasztjuk, zacskóba szedjük, egyik sarkára kicsi lyukat vágunk, és végig csurgatjuk vele a sütiket.

A tölteléket kedvünk szerint variálhatjuk tetszőleges ízű lekvárokra és krémekre.



2011. április 19., kedd

Pilóta keksz


Keresztanyu receptes könyvében már évek óta szemezek ezzel a recepttel. Az új sütipecsétjeim birtokában, pedig elérkezettnek láttam az időt, hogy megsüssem.
A pecsétek valami fantasztikusak és most rá kellett jönnöm, hogy a sütipecsétekkel sokkal könnyebb bánni, mint a kekszmintázó hengerrel, de majd csak megtalálom hozzá is végre az igazi tésztát:)

A minta nagyon szépnek indult és ahhoz képest, hogy szalalkáli is van a tésztában viszonylag jól megtartotta a formáját.



Pilóta keksz
(50 db)
Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 20 dkg margarin
  • 20 dkg porcukor
  • 2 db tojás 
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 dkg szalalkáli
  • 3 ek kakaó
Krém:
  • 15 dkg vaj
  • 3 dkg kakaó
  • 6 dkg porcukor
 A tészta hozzávalóit a kakaó kivételével összegyúrjuk, majd kettévesszük és a tészta egyik felébe belegyúrjuk a kakaót.

Vékonyra nyújtjuk, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, ha szeretnénk a kakaós lapokat sütipecséttel megmintázhatjuk, de ugyanolyan jó lesz csak simán is:)
Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk.


A mintázást kivéve ugyanígy járunk el a fehér tésztával is.

Előmelegített sütőben 180 C-on kb 12 perc alatt készre sütjük.

A krémhez a nagyon puha vajat krémesre keverjük, majd hozzáadjuk a kakaót és a cukrot és azzal is kikeverjük. Ízlés szerint adhatunk még hozzá cukrot.

Egy fehér és egy barna korongot összeragasztunk a krémmel.

Én a krém miatt hűtőbe költöztettem őket, most ott várják, hogy egy picit felpuhuljanak. Estére vagy holnapra tökéletesek lesznek:)

2011. február 19., szombat

Diós habrúd


Nagyon egyszerű és nagyon finom sütike.

Diós habrúd

Hozzávalók:
  • 4 tojásfehérje
  • 25 dkg dió
  • 20 dkg cukor
  • 2 ek. kakaópor
  • 10 dkg étcsoki
  • 1 csipet só
A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A cukrot apránként hozzáadjuk, miközben tovább verjük. 20 dkg darált diót összekeverünk a kakaóval és óvatosan a habba forgatjuk.

A diós habot habzsákba vagy egy erősebb zacskóba kanalazzuk. A zacskó csücskét levágjuk és egy sütőpapírral bélelt tepsibe csíkokat nyomunk.


160 C-ra előmelegített sütőben kb 10-15 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha már könnyen leválik a sütőpapírról.

Ha kihűlt egyik végét olvasztott étcsokiba, majd darált dióba mártjuk.

Érdemes fémdobozban tárolni, hogy megtartsa az állagát és ne "szottyadjon" meg a levegő páratartalmától.



LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...