A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pite. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pite. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 9., vasárnap

Sütőtök pite - Blogkóstoló 19.




A Blogkóstoló 19. fordulója zajlik éppen, aminek a Fűszermánia Gabi a háziasszonya. A Gasztromanó blogot adta nekem a szerencse. Nem jártam még itt, ezért nagy izgalommal vetettem magam a nézelődésbe. Első körben lazán kilistáztam 9 receptet, zömük a svéd ízeket hozza, ezekre nagyon kíváncsi leszek. Középső lányom születésnapi ünneplésére megsütöttem a Rákóczi túróst, na ez hiba volt, nem akkor kellett volna, ugyanis olyan finom volt, hogy a szeletelés után cirka fél órával kb. két darabot tudtam belőle felmutatni, ezért fotóznom sem sikerült:) Mindenképpen lesz újrázás, főleg hogy követeli a rokonság a receptet:)

Alig győztem kivárni, hogy kicsit későn ültetett sütőtökeim végre beérjenek, úgyhogy mikor végre megtörtént bele is vetettem magam ebbe a jó kis sütőtökös pitébe.:) A tészta hozzávalóit arányosan csökkentettem egy kicsit, mert Gasztromanó szerint 28-as piteformánál van leeső adag.
A sütőtök kedvelőknek kipróbálni kötelező, nagyon fogják szeretni! Ezer köszönet a receptért Gasztromanó!:)



Sütőtök pite

Hozzávalók:

Tésztához
  • 175 g liszt
  • 112 g vaj 
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 15 g porcukor
  • kb. 2,5 ek. hidegvíz
Töltelék
  • 600 g sütőtök
  • 50 g cukor
  • 1 dl tejszín
  • 3 tojás sárgája
  • 1 tk fahéj
  • 1 tk gyömbér
  • 1 tk mézeskalács fűszerkeverék
  • 1/2 tk őrölt kardamom
A sütőtököt hosszában és keresztben is kettévágjuk, magházát kikaparjuk és sütőpapírral bélelt tepsiben puhára sütjük. Hagyjuk kihűlni.

Míg a tökünk sül, a tésztához a hideg, felkockázott vajat elmorzsoljuk a liszttel és a cukorral,(ha van késes aprítógépünk egyszerűen belerámoljuk és párszor megforgatjuk.) Hozzáadjuk a vizet és összegyúrjuk. Fóliába csomagolva legalább negyedórára hűtőbe tesszük.

A tésztát két folpack között nyújtsuk kör alakúra és fektessük bele a piteformába. A tészta magas vajtartalma miatt nincs szükség arra, hogy kikenjük a formát. A lelógó széleket vágjuk le. A tészta tetejére helyezzünk sütőpapírt és tegyünk rá szárazbabot, rizst, sárgaborsót (kinek mi van otthon) nehezéknek.
Így sül kb. 15 percet180 C-on. Levesszük róla a sütőpapírt babostól, rizsestől és 5 percre visszatesszük a sütőbe, hogy a tészta szikkadjon egy kicsit.

A töltelékhez a sütőtök belsejét kikaparjuk a héjából, hozzáadjuk a cukrot, tejszínt fűszereket és a tojást és alaposan összekeverjük. Beletöltjük a tésztába és kb 40 perc alatt készre sütjük.

Várjuk meg míg kihűl (addig élvezzük a mennyei illatát) és utána szeleteljük.


2011. május 30., hétfő

Bodzás-cseresznyés pite








Kaptunk a szomszédból egy igen nagy adag cseresznyét. Eleve esélytelen volt, hogy mind megegyük, ezért egy része pite formájában öltött újra testet.



Bodzás-cseresznyés pite
/26 cm átmérőjű/
Hozzávalók:

Tészta:
  • 25 dkg liszt
  • 12 dkg margarin
  • 2 tojás sárgája
  • 7 dkg porcukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 6 g sütőpor
  • 1/2 tk fahéj
Töltelék:
  • 40 dkg magozott cseresznye
  • bodzaszörp
  • víz
  • 1 cs vaníliás főzős pudingpor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 2 ek cukor
  • 1/2 tk fahéj
Hab:
  • 2 tojásfehérje
  • 4 ek cukor
A bodzaszörpből és vízből összesen 3 dl hígított bodzaszörpöt készítek. Annyira legyen édes, mint amit magában is megiszunk.

Egy kevés elkészített szörppel elkeverem a pudingport, a többit pedig felteszem melegedni. Mikor forr, beleteszem a pudingport és besűrítem. Leveszem a gázról, és belekeverem a cseresznyét, a fahéjat, vaníliás cukrot és a cukrot.

A tészta hozzávalóit a fahéj kivételével összegyúrom és kör alakúra nyújtom. A piteformát kikenem margarinnal és megszórom liszttel. A tésztát akkorára nyújtom, hogy ha beleteszem a formába, mindenhol túllógjon a peremén. A túllógó tésztát majd csak a sütés legvégén fogom levágni, mert így egyenletes lesz a pite széle és nem barnul meg túlzottan.

Egy darab sütőpapírt összegyűrök, majd széthajtomk és ráterítettem a tésztára. Beleöntök egy kiló rizst vagy szárazbabot/lencsét/sárgaborsót, és betolom a 170 C-ra előmelegített sütőbe 5 percre.
Erre az úgynevezett vaksütésre azért van szükség, hogy a tészta valamennyire elősüljön, anélkül, hogy elfeszítené a formáját és így nem ázik el a tölteléktől.

Miután kivettem a sütőből, óvatosan leemelem róla sütőpapírostól a rizst/babot. (Ezt a rizst/babot/lencsét/sárgaborsót sokszor fel lehet használni vaksütésre, egyszerűen bezacskózom és elteszem a következő alkalomig).

A tészta tetejét megszórom a fahéjjal és elterítem rajta a cseresznyés krémet.

Visszateszem a sütőbe és addig sütöm míg a tészta el nem kezd barnulni körbe. Ez kb 10 perc.

Míg sül, felverem a tojásfehérjét kemény habbá, óvatosan hozzáadom a kristálycukrot, ezzel is tovább verem, míg teljesen kemény habot nem kapok. Sima csőrös habzsákba szedem.

Kiveszem a pitét és a habzsák segítségével habhalmokat nyomok a tetejére. Visszateszem a sütőbe, de csak annyi időre míg a habhalmok el nem kezdenek színesedni.

Még forrón körbevágom a szélét egy éles késsel, így eltávolítom a túllógó tésztaperemet.

Ha kihűlt szeletelem és tálalom.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...