Azért akad háziállat ami nem fordult még meg a portánkon, viszont a számuk csütörtök óta csökkent. Malacunk már van:) Két gyönyörű vietnámi csüngőhasú malacka.
Mióta megvettük a szomszéd kertet 1600 m2-el bővültek a lehetőségeink ami a telkünk eredeti méretét nézve őrülten nagy bővülést jelent:) Kinyílt előttünk a világ.
Ha mi a fejünkbe veszünk egy állatot azt nem igen lehet onnan kiverni:) Meghallgattuk a pesszimista véleményeket amik arról szóltak hogy semmire sem való, semmi húsa nincs, kicsi lesz ha felnő, szökik, olyan mint egy játékmalac.
A mi fejünkben ez a malac, aranyos, szerethető, jópofa, nagyon finom a húsa (legalábbis azt mondták), jól bírja a szabad létformát, közel sem igényel annyi táplálékot, mint a nagy malackák és nem mellesleg a méretéből kifolyólag én nem rettegek tőle:) Tehenünk például biztosan soha nem lesz....sem lovunk:)
Egy a lényeg akartuk őket...nagyon. Ezért képesek voltunk elindulni értük egy 70 km-re lévő városba.
Az eredeti felállás szerint 6 hetes malackákért igyekeztünk, aztán útközben kiderült, hogy már 14 hetesek. Na nem, ilyen gyorsan azért nem nőnek, egyszerűen csak egy még decemberben feladott hirdetést frissített a hirdetési oldal:) Viszont volt még négy eladó malacka. Veszett fejvakarásba kezdtünk, hogy ugyan milyen méretekkel rendelkezhet két ilyen idős malac, erős volt bennünk a gyanú, hogy a bekészített zöldséges ládába nem feltétlen fogjuk tudni őket beszuszakolni:)
Nem mellesleg így az áruk is megugrott egy kicsit, bár legalább már ki voltak herélve.
Azt hiszem mondanom sem kell, hogy rekord idő alatt sikerült meggyőzni magunkat, arról, hogy persze, hogy kellenek. Így legalább pont jó időben fogják majd elérni az egy éves kort, nem mellesleg már nem kell annyira óvni őket a hidegtől. Bár a jelen felállás szerint, az előzőleg megvásárolt indítótáp létjogosultsága erősen megkérdőjeleződött...by by 3500 forint:)
Azért bepróbálkoztunk a zöldséges ládával egy malac tökéletesen elfért benne, teljes 1 másodpercébe került volna kiugrania belőle, ennek azért nem szándékoztunk esélyt adni:) Maradt a zsákba malac.
Mikor visszaértünk anyósomékhoz, összeszedni a gyerekeket enyhe szívsokkot kaptam, mikor apósom kijelentette a csomagtartóban található két zsák paskolgatása közben, hogy az egyik megdöglött mert nem mozog. Még jó, hogy volt lyuk a zsákon és láttuk, hogy pislog:) Kiterült mint, egy lepény és "ha nem mozdulok, biztos nem is látszom" módszer alkalmazásával próbált észrevétlen maradni.
Sikerült két teljesen különböző személyiségű malackát hazahozni. De mint a fönt látható képen megfigyelhető, a különböző személyiségük ellenére is egységes utálattal néztek ránk eleinte:)
Lapka, a fekete malacka sokkal közvetlenebb, barátkozóbb és sokkal, de sokkal nyugodtabb. Ő volt a lepény a zsákban.
Szegény Rafiról nem mondhatnám, hogy sikerült túl előnyös fényképeket készítenem, mindegyiken olyan undoknak látszik, pedig nem ilyen a pofija, ő is nagyon édes. Viszont korántsem nyugis:)
Az egyik oldalon azt olvastam, hogy a Vietnámi malackák helyét lehetőleg úgy alakítsuk ki, hogy ne nagyon kelljen fellépkedniük, lépcsőzniük, mert azt nem szeretik. Hát aki ezt írta biztosan nem egyeztette a mi Rafinkkal, aki a legnagyobb lelki nyugalommal felmászott az ideiglenes óljuk tetejére az alacsonyabbik oldalon, felsétált a legmagasabb pontjáig és nemes egyszerűséggel levetette magát cirka 170 cm-es magasságból.
Szotyi a törpetacsink, minden egyes új állat érkezésekor teljesen begőzöl, hiperaktív lesz, elfelejti a szabályokat és megpróbál minél közelebb kerülni hozzánk, gondolom félti a családban elfoglalt helyét. Ilyenkor egy pillanatra sem hagyhatjuk nyitva a bejárati ajtót, mert rögtön beront, holott normál esetben tökéletesen tisztában van vele, hogy nem teheti be a lábát a lakásba e mellett pedig iszonyatosan kíváncsi az új szerzetekre. Aztán egy idő után megszokja őket. Na ehhez a ponthoz azért több idő kell, mint ami most eltelt.
Úgyhogy mikor megérkezett derült égből Rafi, hallgathatta az egész falu, ahogy a kutya ugat, mint a nemnormális, de legalább így mi is hallottuk, hogy valami nem kerek. Ha nem lettem volna iszonyat ideges még röhögtem is volna ahogy Szotyi teszteli az ismeretlen szerzetet, közelebb közelebb, ugrálva, aztán pedig vissza. Mindeközben persze fülszaggatóan ugatott és megpróbálta megcsipkedni a hátsó lábát. Na rövid úton a póráz végén találta magát.
Nem tudom ki próbált már meg Vietnámi malacot megfogni, aki ilyesmire akarja adni a fejét kösse föl a gatyáját, mert rohadt fürgék. Egyesítettük erőinket Mr. Mézeskaláccsal, de még így is csak egyszer jutottunk oda, hogy sikerült rátennie a kezét, na akkor a kutya üvöltéséhez betársult a malac dobhártyaszaggató visítása is. Elszórakoztattuk a falut szombat délután, na. Végül úgy döntöttünk, hogy megfogásra reális esély éjfél előtt nincs, ezért gyorsan összeütöttünk nekik egy karámot és betereltük (na ez sem volt egyszerű:).
Végül Lapka is átköltözött ölbe malacként, érdekes módon ő szinte meg sem nyikkant közben.
Terveink szerint a kert hátsó részén fognak osztozni a birkákkal, ha végre már nem lesz térdig érő sár, hogy embernek való körülmények között lehessen megcsinálni a helyüket. És persze, ha már ki lesz húzva a villanypásztor, mert ezután a szuper malacos produkció után csak úgy vagyok hajlandó eltenni őket a szemem elől, ha bombabiztos elkerítettség veszi őket körbe.
