2011. június 3., péntek

Medvehagymával és juhgomolyával töltött mustáros karaj tejszínben sütve



Miután egész tavasszal medvehagymát vadásztunk, hogy végre megkóstolhassuk, (persze nem találtunk:), igencsak meglepődtem mikor a medvehagyma szezon leáldoztával futottam össze vele a piacon. Először el sem akartam hinni, hogy tényleg azt látom, főleg, hogy töveset is árultak mellette, de tényleg az volt. Vettünk egy pár tövet és egy nagy csokor levelet. A tövek megmaradásával kapcsolatban vannak kétségeim, de bízom benne, hogy gyökeret vernek nálunk.

Nagyon bejött az íze a családnak, ami jelenleg Mr. Mézeskalácsot és engem takar. (a gyerekek éppen a "zöldet nem eszek" korszakukat élik). Evidens volt, hogy kiveszi a részét a mai ebédünkből is.

Medvehagymával és juhgomolyával töltött mustáros karaj tejszínben sütve

Hozzávalók:
  • 1 kg karaj
  • medvehagyma
  • 20 dkg juhgomolya
  • 3 dl tejszín
  • 20 ek mustár
  • bors
  • 1 tojás
  • 4 ek olaj
A karajt felszeletelem és kiklopfolom. 15 ek mustárt összekeverek 3 tekerésnyi őrölt borssal, sóval és 2 ek olajjal. Minden hússzeletet megkenek a mustáros páccal és hagyom állni legalább fél órát.

A juhgomolyát hosszúkás, dundi csíkokra vágom és mindegyiket betekerem egy-egy levél medvehagymába.
A medvehagymás tekercseket pedig belegöngyölöm egy-egy szelet karajba.




A tekercseket beleteszem egy kiolajozott tepsibe.

A tejszínt összekeverem egy tojással és 5 ek mustárral. Sózom, borsozom majd a tekercsekre öntöm.



Fóliával lefedve, 180 C-on 20 percet sütöm.

A fólia levétele után addig sütöm, míg szép pirult nem lesz a húsok teteje.

Petrezselymes újburgonyával tálaltam.

Biztosan nem utoljára készült!:)

4 megjegyzés:

  1. Én még sosem ettem medvehagymát, de gondolom finom! Annyi jó receptet írtatok már vele, hogy jövőre én sem hagyom ki! Persze ez a recept is nagyon ínycsiklandozó!!!

    VálaszTörlés
  2. Nem csodálkozom , hogy nagyon bejött az íze még a Mr. Mézeskalácsnak is.Ügyesen elkészített étel, szép tálalással.Guszta!

    VálaszTörlés
  3. Hűűű nagyon ütős egy menü finom

    VálaszTörlés
  4. Marika!
    Köszönöm, ha teheted kóstold majd meg a medvehagymát, tényleg nagyon finom:)

    Baratella!
    Nagyon szépen köszönöm, nagyon kedves vagy!:)

    Bianka!
    Köszi szépen!!:)))

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...