2014. január 27., hétfő

Blogkóstoló 14.- Magyaros muffin

A Konyhalál blog vezényletével zajló 14. Blogkóstolóban a Fecskefészek blogon kutakodhattam. Eddig még nem jártam ott, de nagyon örülök, hogy ide sodort a jószerencse!:) Már meg sem lepődtem, hogy nem ment egyszerűen a választás. Voltak ott Barna sörös browniek, baconos-lilahagymás pogácsák és még sorolhatnám hosszasan:)
Végül is sok őrlődés után a magyaros muffinra esett a választásom, hogy a döntés tökéletes volt azt már sütés közben 100%-osan tudtam, elég volt csak a levegőbe szagolni.:) Az íze pedig???? Mennyei!!!!:)))

Magyaros muffin
12 db
Hozzávalók:
  • 25 dkg liszt
  • 6 g sütőpor
  • 1/2 tk. só
  • 1/2 tk. őrölt pirospaprika
  • 1/2 tk. őrölt kömény
  • egy csipetnyi őrölt bors
  • 1 tojás
  • kb. 2 dl tej
  • 1 kis pohár kefír/natúr joghurt
  • 1/2 szál füstölt kolbász
  • kb. 10 dkg húsos szalonna/bacon
  • 12 apró kocka sajt (nálam most 2 db kocka sajt felkockázva)
  • kevés olaj a forma kenéséhez
A lisztet, fűszereket, sütőport egy tálban összekeverjük.
A szalonnát felkockázzuk és megpirítjuk. Egy szűrőbe szedve lecsöpögtetjük, de a zsírját felfogjuk. A füstölt kolbászból 12 db vékony karikát vágunk. A többit is felszeleteljük és a karikákat négy felé vágjuk.

A tojást, kefírt, a szalonna zsírjából 2 evőkanálnyit összekeverünk. Hozzáadjuk a lisztes keveréket és fokozatosan a tejet.
Beleforgatjuk a szalonnát és az apróra vágott kolbászt.

A muffinformát kikenjük olajjal és meghintjük egy kevés liszttel. Belekanalazzuk a masszát. Mindegyik közepébe nyomunk egy kocka sajtot és egy karika kolbászt.

175 C-ra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.








2014. január 7., kedd

A többi állat:)


Ha már így benne vagyok a jószágokkal kapcsolatos állapotok ismertetésében gyorsan kihasználom a lendületet és sorra veszem a többieket is.
Előzmények itt.
 A Mudi nem egy mindennapos kutya a falunkban és érdekes volt tapasztalni, hogy még a minimális jólneveltség sem tartotta vissza az emberek 80 %-át attól, hogy megjegyzéseket ne tegyenek rá mikor sétáltattuk. A milyen róka pofája van volt a legenyhébb, a hű de ronda felkiáltás pedig a legdurvább:) Annak ellenére, hogy nekem is van szemem, azért a végére már dühített egy kicsit:) Mr. Mézeskalács persze szerelmes volt ezerrel, imádta. Az hogy hízott egy kicsit határozottan sokat javított a külsején, a mostani téli bundája pedig határozottan széppé tette.

A legnagyobb probléma a bizalmatlanságával volt, tartott tőlünk, és minden mozgó embertől:) Ennek következtében nem nagyon lehetett közlekedni a teraszon, mert ha felmentünk a lépcsőn, főleg a gyerekek ő ugatott mint a bolond és ugrásra készen lapult. Azt hiszem nem igazán tudta mit várunk tőle, és emellett félt. Most már tudja, kialakult a bizalom, így már csak akkor csinálja ezt, ha játszani akar.

A Stiklivel kapcsolatos előítéleteimet és fenntartásaimat nem volt egy gyors folyamat levetkőzni, és ezt egyáltalán nem siettette az az alkalom, mikor a fa szállító autótól való beteges félelmében beszökött a lakásba és szaladtában végig potyogtatta az egész házat helyiségről helyiségre, végül az ágynemű tetején fejezve be a kört:)))

Két hét volt mire engedte magát először megsimogatni. Nyáron került hozzánk és anyukám november 23-án tudta először megsimítani, akkor is úgy, hogy benyúlt hozzá az ólba. Azóta jóban vannak, még meg sem ugatja mikor jönnek.
Nem volt egyszerű barátságot kötni vele, jobban mondva a bizalmába férkőzni. Eszméletlenül okos és értelmes kutya, de nagyon nagy egyéniség. Valahogy a zsigereiből tudja mi az amit szabad és mi az amit nem. Na jó mondjuk a cipők, papucsok szétrágásáról leszoktatni szinte lehetetlen. Nevelni viszont csak finoman lehet. Ha durvábban rászólsz halálra sértődik és nem kevés idő míg kiengeszteled:)

Az állatokkal nagyon jól vizsgázott, teljesen más hangszínen ugat, ha valami nem stimmel körülöttük, a nyulakat pedig egyenesen visszaterelte a nyitott ketrecbe, és eszébe sem jutott megenni őket, mint Szotyinak:)

Akár hányszor hátramegyünk az állatokhoz ő biztosan elkísér bennünket.

Fenyíteni nem lehet, még durvábban rászólva sem, akkor összetörik a "lelke" Mr. Mézeskalács egyszer csapott neki oda, két hétig a közelébe sem engedte, hogy menjen.
Az egyik ismerős a fenekére legyintett egy műanyag flakonnal, mert lement utána a pincébe, Stikli hazáig szaladt, azóta eltelt három hónap és még mindig retteg tőle. Próbált már vele békét kötni, de nem hagyja magát, még pórázon is menekül előle.

A kerítések, udvar rekesztések nálunk lassan készülnek és a legritkább esetben véglegesek, leggyakrabban odakötött raklapok, amiken át kell lépni. Na ezt a mai napig utálja, mikor keresztül lépsz egy ilyen "kerítésen" úgy csinál, mintha éppen betörő lennél és nem onnan jönnél vissza ahova 5 perce mentél át:)

Szeretni való és én megszerettem, észrevétlenül:))))

Szerettem volna megmutatni milyen lett, de izgága és ha nem kötözöd le, csak ilyen képeket lehet készíteni róla:))





Volt nekünk egy Lapka és egy Rafi vietnámi malacunk.
Ők azóta beteljesítették a sorsukat.

Alapvetően nálam soha nem jelentett problémát, hogy azért neveljük a jószágot, hogy után a megegyük. Mindenesetre azért a halál folyamatát nem szívesen nézem végig a nagyobb állatoknál. A kacsa, liba kivételt képez azt én fogom:) A disznóvágásunk résztvevőinek 80 %-a már előre kétségbe volt esve, hogy visítani fog a malac:) Még szerencse, hogy a vietnámi kis termetű, mert nem lett volna elég ember a fogáshoz:)))
Az előzmények után a legnagyobb meglepetést a sógorom barátnője okozta nekem, akinek a gyerekkorában nem szerepeltek malacvágási előzmények, az első szóra, hogy itt van a hentes öltözött, vette a fényképezőgépet és dokumentálta az egész vágást:) Minden elismerésem az övé volt, még én sem néztem végig így két méterről:))))
Gyerekként minden évben vágtunk disznót, nálam ez nem volt újdonság, mindenesetre a véres tál tartására azért nem vállalkoztam:)  Közben azért rájöttem, hogy szoknom kell még a dolgot. Hentest hívtunk, aki tudja is mit csinál, mert nálunk már erősen megkoptak az emlékek:) Mostanában újjabb módszerrel vágják a disznót mint az én gyerekkoromban. Szúrás előtt leütik a disznót, állítólag jobb az állatnak is, hogy nincs képben, és nem is kell olyan sokat szenvedni a fogásával. Ezt én mind el is hiszem, de nekem még barátkoznom kell a dologgal:( Azért szépen csendben megsirattam őket:))
A véresebb jelentetektől meg kímlélek benneteket:)





 Minden flottul ment, a hentesnek hála, fele annyi fáradtsággal végeztünk, mint tavaly.


A vietnámi húsa valami mesés!!! Sokkal omlósabb, puhább, a rántott hús belőle egyenesen olynan mintha selymet ennél.A szalonnája is fergeteges. A két malacból 30 l zsírunk lett és 14 tábla szalonnánk. Annyi baj van vele, hogy a mi családunk számára nem elég a hús amit ad.

Október elején Mr. Mézeskalács két malackával tért haza a vásárból, Dumbóval és Bodzával. Bodza nagyon gyorsan marha beteg lett. Nem evett, hányt, iszonyatosan legyengült. Az állatorvos szerint stresszbetegséget kapott. Adott nekik féreghajtó és valamilyen erősítő injekciót is. Mikor már tök biztosak voltunk benne, hogy elpusztul végre elkezdett enni. Hihetetlen mértékben nőnek.

Nem lopták be magukat a szívembe:)))
Totál más a mentalitásuk mint a vietnámi malacoknak. A nagyobbik úgy ordít mikor etetjük, mintha már ölnénk, a kisebbik pedig folyton a hátára ugrál, ezért egyfolytában olyanok, mint akiket soha nem takarítanak.
Jobban szerettem a vietnámiakat, de kompromisszumot kell kötnöm. A fehéreket tavasszal vágjuk. Ezután pedig talán már kialakul, hogy évi 2-3 vietnámi és egy fehér malac tökéletesen ellátja a családunk hús, szalonna és kolbászigényét egy évre:)



Emlékeztek még a kacsára aki éppen költött? A 14 tojásból 8 kelt ki. A kacsa mama nagyon szépen nevelgette őket három hónapos korukban három mégis elpusztult, a többiek úgy tűnik jól bírják. Már esedékes lesz a szárnyuk tollának vágása, hogy biztosan a mieink is maradjanak, aztán lassan vágjuk majd őket. Elég lassan nőnek, gondolom ebben nagy szerepe van annak, hogy agusztusban keltek, a tavaszi kelés kedvezőbb lett volna, de hát abból gazdálkodunk amink van:)

Nyuszijaink vannak, szaporodnak, nőnek. Róluk nem készítettem fényképet, nem szívesen nyitogatom az ajtajukat Szotyi miatt:))))

2014. január 3., péntek

Állat ügyek II. Birkáék:)


Legalább millió évvel ezelőtt megírtam az I. részt és ígéretet tettem a másodikra, hát terveim szerint lényegesen hamarabb teljesíteni akartam az ígéretem, de úgy látszik csak a téli szünet töltött fel elég energiával, hogy hozzá fogjak:)))
Mivel már senki nem emlékszik mi volt ezelőtt (ez tuti biztos, mert még nekem is vissza kellett olvasnom:))) Itt az Állat ügyek I.


Március 16-án megszületett Füles állattartásunk első teljesen nálunk gyártódott porontya.

Születésekor -10 C volt és 20 cm hó. Élete első napjának reggelén az apja evés közben alá kapott a szarvával és jó két métert reptette, én akkor kipróbáltam milyen a lábon kihordott szívsokk:))) Életerős kis bárány volt:) Cakkos a másik jerke, bárhogy vártuk is nem ellett le.
Barnabás a "büszke" apa

Az apuka vérmérséklete miatt külön kellett tartanunk őket, ami rohadt strapás és kényelmetlen volt. Három hét alatt legalább ötször próbálkoztunk a családegyesítéssel. Általában negyed óráig bírtuk idegileg a látványt és utána különszedtük őket. Béke soha nem volt, vagy a kicsit hajtották, vagy az anyját öklelték. Úgy gondoltuk lesz ami lesz alapon összerakjuk őket, hagy játsszák le egymás közt, csak mi ne lássuk. Azért persze tízpercenként hátrasandítottam, de két óra múlva már azt hittem az összes hajam kihullik az idegtől. A látvány minden alkalommal ugyan az volt:

Birkák legelnek. Barnabás megindul...Zella, Füles szalad...pár méterrel arrébb birkák megállnak...birkák legelnek...Cakkos megindul...Zella, Füles szalad...pár méterrel arrébb birkák megállnak...birkák legelnek...Barnabás megindul...és így tovább és így tovább, max egy perces váltásokkal.

Komolyan azt hittem a kicsi kimúlik végelgyengülésben mert lényegében két órán keresztül egyfolytában rohant, na meg folyton attól rettegtem az apja mikor nyársalja fel a szarvaival.

Aznap este szomorú szívvel meghoztuk a fájdalmas döntést, Barnabásnak menni kell. Barnabás távozta után két perccel teljes mértékig helyre állt a béke és azóta is tart.
Most ettünk racka húst először és csak szuperlatívuszokban tudok róla nyilatkozni. Két éves kos volt és mégsem volt egy deka "birka szaga" sem.

Persze kellett az utánpótlás, mert kos nélkül problémás lenne bárányokra apellálni. Haza hoztuk tehát Felhőt.
Fajtája szerint marha nagy birka lesz belőle, ha felnő. Egyenlőre nagyon cuki pofa volt, bár kézhez nem engedett bennünket.
Azt mondjuk díjaztam volna, ha nem úgy járkál keresztül a villanypásztoron, mintha csak cérnák lennének kihúzva. Ügyesen csinálta, mert szinte soha nem láttuk mit művel, csak az lett gyanús mikor össze vissza rágva találtam a féltve őrzött sütőtökeimet.Után a már csak egy kis figyelem kellett és felfedeztem a drazsékat is:)) Szeptember elejére már szinte pókhálót szőttünk a villanypásztorból, de tök mindegy volt, akkor feladtam és ráengedtem őket a tökeimre.(((

Ekkorra már szembe kellett néznünk vele, hogy ezek az aszályos nyarak, mikor csak július közepéig tud legelni az állat, mert utána már ki sem nő a fű, sajnos nem kedveznek az állandóra tartott birkának. Úgy döntöttünk, hogy levágjuk ősszel a két jerkét és tavasszal majd Fülest és Felhőt is. Utána pedig majd tavaszonként veszünk bárányt és azt tartjuk őszig. Így sokkal gazdaságosabb, mint télen is etetni az anyát, néha tök feleslegesen:( Fájt a szívem, Zellát és Cakkost már nagyon a szívembe zártam, mégha folyton kergetni is kellett őket:)

Aztán a természet és a birkák keresztbe húzták az elképzeléseinket, október elején ugyanis a szégyenlősséggel mit sem törődve, Mr. Mézeskalács szeme láttára Felhő bemutatta Zellán, hogy kos a javából.

Itt újra írtuk a terveket. Zella marad, hátha bárány lesz a dologból. Cakkos megy. Viszont ha meghagyjuk Felhőt, akkor tavasszal sem vághatjuk le biztonsággal Fülest, aki szintén jerke, mert akármikor befedezhette. Tehát Felhőt és Cakkost levágtuk. Mikor Cakkost bontotta a hentes megnyugodott a lelkiismeretünk, mert azt mondta az életben nem lett volna báránya annyira el volt zsírosodva minden szerve, pedig egyáltalán nem etettük jobban, mint a másikat.

Tehát jelenleg a birkáink:

A "pici" Füles:)

Zelláról nem sikerült egyetlen értelmes képet sem csinálni, mert még véletlenül sem ment arrébb a közelemből. Mindenesetre a hasa mérete miatt reménykedünk, hogy Felhő jól végezte a dolgát:)


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...