2011. július 26., kedd

Almás süti


Sokszor emlegettem már, hogy nekem a sütésben keresztanyám volt az etalon. Sajnos elég sok recept van amit már nem volt időm megtanulni tőle, pedig végig kísérték a gyermekkoromat és én azóta is rendületlenül próbálom újraidézni azokat az ízeket.
Több kevesebb sikerrel.

Az almás süti is ilyen nekem. Emlékszem ahogy az udvar közepén állva tömtük magunkba a frissen kisült, néhol még forró, néhol még langyos almás sütit.

Megszámolni sem tudom hány féle almás receptet kipróbáltam már, hogy megtaláljam azt az ízt. Voltak amik hasonlítottak rá, voltak amik a közelében sem voltak.
Azt, hogy állagra is és ízre is sikerül ugyanazt a sütit megsütni, már teljesen fel is adtam.

Már csak arra vágytam, hogy az íz passzoljon:)
És akkor jött Margó néni, a rétesalmáival (erről bővebben a következő bejegyzésben) és az Ő jól bevált almás süti receptjével.

Egy óra múlva már a sütőben csücsült a süti és én türelmetlenül vártam, hogy elkészüljön és végre megkóstolhassam.
A kóstolás után pedig jött a könnybe lábadt szem:) Az volt az, ugyan az az íz! Másabb volt az állag, de ez nem érdekel.
Mikor beleharaptam újra ott voltam az udvar közepén:)

Köszönöm Margó néni!


Almás süti

Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 20 dkg zsír
  • 2 tojás sárgája
  • 20 dkg porcukor
  • 1 dl tej
  • 1 cs sütőpor
Töltelékhez:
  • 1-1,5 kg reszelt rétesalma (nálam 1,5 kg volt már reszelve, én úgy szeretem, ha az alma győz a tészta felett:)
  • tetszőleges cukor
  • tetszőleges fahéj

Az almát megpucoljuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Kinyomkodjuk a levétől, majd cukorral és fahéjjal összekeverjük.

A tészta összes hozzávalóját összegyúrjuk és két felé vesszük. Egy nagy tepsit kikenünk zsírral és az egyik tésztát olyan nagyságúra nyújtjuk, mint a tepsi. A nyújtófa segítségével beleterítjük.
Elterítjük rajta az almát és beborítjuk a másik tésztalappal, amit szintén tepsi nagyságúra nyújtunk.

Ha itt ott túllóg, néhol pedig hiányos (nekem ez mindig állandó, képtelen vagyok szabályos négyzet alakúra nyújtani bármilyen tésztát:), ne essünk kétségbe, egyszerűen tépjük le a túllógó részeket és pótoljuk ki vele ott ahol hiányos. Gyönyörűen össze fog tapadni.:)

180 C-ra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt készre sütjük.
Ha langyosra hűlt, porcukorral megszórjuk és szeleteljük.

16 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki az almás sütid:) Nagyon jók az ilyen gyerekkori emlékek.

    VálaszTörlés
  2. Bizony az édesanyáink,keresztanyáink az egyszerű tésztákat is olyan jó ízűekre sütötték.Szerintem sokkal többet dolgoztak mint mi és mégis mindig vették a fáradságot a sütemények, tészták készítésére.

    VálaszTörlés
  3. Ha almás pitét sütök, nekem is mindig a nagymamám jut eszembe. Isteni finomat tudott készíteni! :)
    Nagyon gusztusos lett a tiéd. Meg is kívántam. :)

    VálaszTörlés
  4. Könnybe lábadt a szemem, olyan szépen írtál.

    VálaszTörlés
  5. Trollanyu!
    Köszönöm szépen! Szerencsére emlék az van bőven:)

    Baratella!
    Azt hiszem nagy igazság van abban amit mondasz. Az még egy teljesen más világ volt. Egyszerűen élték az életet és meg is találták benne a boldogságukat. Ez nagyon hiányzik a mai világból:(

    Petra!
    Köszönöm szépen!:)

    Bianka!
    Nekem is!:)

    4Gyerek!
    :))) Nekem pedig a Te hozzászólásodtól lábadt könnybe a szemem, köszönöm!!!

    VálaszTörlés
  6. Nálunk édesanyám sütöti a legfinomabb almástésztát, ahogy mi mondjuk.:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép lett az almás sütid! Ez valóban így van egy-egy sütemény valakihez kötődik és annak az ízét nehéz utánozni. Nekem is van egy pár ilyen receptem amit elkészítek, de mégsem olyan mint ...

    VálaszTörlés
  8. Meghatóan szép emlék :) és finom kis almás!

    VálaszTörlés
  9. Kati!

    Almástészta...milyen szép neve van!

    Éva!
    Köszönöm szépen!:) Igen, sajnos ugyanolyanra elkészíteni lehetetlen:(

    Vicuska!
    :) Köszönöm!

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm ezt a csodás receptet.
    Nagyon sok almás sütivel próbálkoztam már, de egyik sem lett ilyen finom. Gyorsan el is nevezetem CSODA ALMÁS-nak.

    VálaszTörlés
  11. Most már nevem is van.
    Tényleg nagyanyáink sütijének az ízét idézi.

    VálaszTörlés
  12. Kedves Pompi!
    Annyira örülök, hogy Neked is ízlik ez a süti!!! CSODA ALMÁS:))), ez nagyon kedves!:)

    VálaszTörlés
  13. Jaj, szánd meg a fözni-sütni nem tudót, engem! :-) Mennyi az a tetszöleges fahéj és cukor, Te mennyit teszel bele? (fogalmam sincs a mennyiségekröl, evökanál, teáskanál, merökanál?)

    Nekem ilyen almáspitét muszáj sütnöm!

    VálaszTörlés
  14. Kedves Andrea!
    Fahéjból én kb. 1 teáskanállal teszek bele. A cukor mennyisége pedig teljesen az alma savanyúságától függ. Rakosgasd hozzá evőkanalanként a cukrot és kóstolgasd amíg kedvetek szerinti nem lesz. Nekem általában 5-6 ek. szokott kelleni bele.

    VálaszTörlés
  15. Köszi!!!
    Képzeld, ma munka után neki is szerettem volna állni. Már tudom a cuki és a fahéj mennyiségét, gyerünk!

    Aztán rádöbbentem, hogy elfelejtettem almát venni.... :-)
    Majd legközelebb.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...