2011. február 6., vasárnap

Templom torta


 Az öcsémnek most van a tizedik születésnapja. Nagyon jellemző rá, hogy ha valami elkezdi érdekelni, amellett hihetetlen hosszú ideig kitart, és leírhatatlan lelkesedéssel és átéléssel foglalkozik vele.

Az első nagy szenvedélye a vonatozás és a "mozdonyvezetés" volt. Mozdonyvezető sapkával a fején, szállította a gyerkőcöket az udvaron oda vissza egy talicskában (az volt a vonat).
Ezután jött a vízvezeték szerelés. Abban az időben az egész udvart telerakta lyukakkal (derítőt ásott), hihetetlen csőhálózatot épített ki. Ebben a korszakban nem volt érdemes semmilyen ajándékot venni neki, mert semmivel nem lehetett olyan boldoggá tenni, mintha kapott egy pár darab csövet és alkatrészt. :)

Mikor elkezdték őket felkészíteni az elsőáldozásra, teljesen beleszeretett a templomok világába.
Kápolnát rendezett be az egyik melléképületben, minden egész órában harangozik, (akár esik, akár fagy). Sekrestyés szeretne lenni, nem pap.
Születésnapjára, templomokról szóló könyvet és dvd-t kért.

Így jött tehát az elhatározás, hogy a tortája templomot formázzon.

A végeredmény igazi rusztikus paraszttemplom lett:)


A tésztája kakaós piskóta, ami Kiskukta két tojásos piskóta receptje alapján készült, négy tepsivel. Hihetetlenül jó ezzel a tortalappal dolgozni és nagyon egyszerű az elkészítése. Tökéletes lesz a puhasága, és még véletlenül sem lesz ragacsos a teteje. Nagyon le voltam nyűgözve tőle, ezután már végre nem kell keresgélnem tovább a tökéletes piskóta receptjét a tortákhoz, biztos, hogy mindig ezt fogom sütni. Nagyon hálás vagyok Kiskuktának amiért olyan gyorsan ellátott a piskótával kapcsolatos tanácsaival, nagyon köszönöm a kedvességét!

A tölteléke tejszínes gesztenyekrém, aminek majd hamarosan jelentkezem a receptjével. A külseje egyszerű tejszínhab, a tető pedig mézeskalácslap.




Az ünnepelt reakciójára nagyon kíváncsi vagyok, ma délután fogja megkapni. Remélem sikerül majd elnyerni a tetszését!

8 megjegyzés:

  1. Jaj de szép lett ez a templom!!! Szerintem tesód le lesz nyűgözve! Örülök, ha bevált a tortalap!:)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű szép, nagyon ügyes vagy:)

    VálaszTörlés
  3. Biztos nagyon fog örülni hiszen csodaszép lett. Gratulálok.

    VálaszTörlés
  4. én is gratulálok a fantáziádhoz és az ügyességedhez! remélem, hogy beszámolsz majd az ünnepelt reakciójáról! én legalább is várom!:)

    VálaszTörlés
  5. Kiskukta, nagyon szépen köszönöm, a dícsértet és a receptet is!

    VálaszTörlés
  6. Családi tűzhely, nagyon köszönöm!

    VálaszTörlés
  7. Andicsek, nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! Ma beszámolok az ünnepeltről:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...