2012. május 3., csütörtök

Online vacsoracsata 2.


Nosztalgikus vagyok. Újra játszunk. Tavaly Autumn, a Kutya és konyha blog írója, hívta életre ezt a játékot. A lényeg, hogy öt héten keresztül, öt blogger (az utolsó két hétre sajnos csak 4-4 maradt) vendégeli meg virtuálisan játékostársait. Minden hét végén van egy nyertes, akit Ti olvasók szavaztok meg, név bemondásával Autumnál, az ételről írt bejegyzésnél. Az öt hét letelte után, az öt nyertes szintén vendégül látja egymást, és közülük kerül ki a játék végső nyertese. A játék menetéről és a szavazásról mindent elolvashattok ITT.

Már tavaly is őrült nagy izgalommal készültem a vendégvárásra először ezzel az étellel, majd a döntőre ezzel.

Most pedig újra itt vagyunk, vannak régi ismerősök közöttünk, és vannak újonnan megismert kedves emberek.

Vacsoravendégeim ezen a héten

Nelli az ÍZVARÁZS-LAT blog írója
Süli Mónika a TEJ- ÉS TOJÁSALLERGIA blog írója
Sedith a KALANDOK A KONYHÁBAN blog írója

Kedves lányok, örömmel üdvözöllek benneteket nálunk, remélem jól érzitek majd magatokat és pukkadásig jóllakva álltok majd föl a vacsoraasztaltól.


Menü

Rántott krumplileves
Sajttal-brokkolival töltött rántott csirkemell, szerecsendiós krumplipürével
Mézes francia krémes

Baba menü

Brokkolis krumplipüré csirkehússal

Kezdésnek dédimamám nagyon egyszerű és nagyon finom rántott krumplilevesét készítettem nektek. Gyerekkoromban ez volt a kedvenc levesem, bízom benne, hogy benneteket is levesz a lábatokról:)



Rántott krumplileves

Hozzávalók:

  • 5 szem közepes krumpli
  • 3 ek. liszt
  • 1 ek. zsír
  • pirospaprika
  • petrezselyemzöld
  • 1,5 l víz
A galuskához
  • 1 tojás
  • annyi liszt, hogy kicsit folyós tésztát kapjunk
A krumplit megpucolom és felkockázom. Hideg, sós vízben felteszem főni. Semmi más fűszer nem kell bele, még bors sem. 

Mikor a krumpli már majdnem puha, összekeverem a tojást, annyi liszttel, hogy a szokásostól hígabb nokedli tésztát kapjak. Egy kis lábasban felolvasztom a zsírt és aranybarnára pirítom benne a lisztet. Lehúzom a tűzről, elkeverek benne 1/2 kk pirospaprikát és felöntöm egy kevés hideg vízzel. Csomómentesre keverem és állandó kevergetés mellett beleöntöm a fortyogó levesbe. Míg egy kicsit összefő, beleszaggatom a nokedlitésztát és beleszórok egy kevés aprított petrezselyemzöldet, szükség esetén még sózom. Két percig főzöm, majd lezárom.

Ha készen álltok rá, jöjjön a főfogás




Sajttal-brokkolival töltött rántott csirkemell, szerecsendiós krumplipürével

Hozzávalók:
  • 1,5 kg csirkemell filé
  • 40 dkg brokkoli
  • 20 dkg trappista sajt
  • 3 tojás
  • kevés liszt
  • zsemlemorzsa
  • ételízesítő
Szerecsendiós krumplipüré
  • 1,5 kg krumpli
  • 2 dl tejföl
  • 3 ek margarin
  • tej 
  • szerecsendió
  • 3 gerezd fokhagyma
A krumplit megpucolom és kockákra vágom. Hideg, sós vízben, a megpucolt fokhagymagerezdek társaságában felteszem főni. Ha már puha, leszűröm és krumplinyomóval összetöröm. Hozzáadom a margarint, tejfölt és alaposan összekeverem. Annyi tejet adok hozzá, hogy kellemesen lágy állagot kapjak. Frissen reszelt szerecsendióval és sóval fűszerezem.

A csirkemelleket ferdén, minél nagyobb szeletekre vágom és két folpack között óvatosan kiklopfolom. Sóval és egy kis ételízesítővel megszórom mind két oldalát.

Sóval ízesített vizet forralok a brokkolinak, amit rózsáira szedtem. Mikor már lobog beledobom a brokkolit és újraforrástól számítva 2 percig főzöm. Leszűröm és leöblítem hideg vízzel.
A brokkoli "borzos" részeit levágom a vastagabb szárakról.

Kiterítek egy csirkemellet, az egyik felére ráteszek egy csík trappista sajtot, majd egy kanál brokkolit. A hús üres felét ráhajtom és óvatosan az illesztéseket megütögetem a klopfolóval. Ha nem igazán akar egyben maradni, megtűzöm egy fogvájóval vagy hústűvel. Óvatosan bepanírozom és közepesen forró olajban aranybarnára sütöm mind két oldalát.



Ez a sütemény a legújabb szerelmem.Babettnél találtam rá néhány napja, annyira finom volt, hogy úgy gondoltam el kell készítenem nektek is. Engedélyt kértem rá tőle és Ő volt olyan drága és áldását adta rá. Köszönet érte!:)



Mézes francia krémes

Hozzávalók

Mézes tészta:

  • 10 dkg cukor
  • 5 dkg vaj
  • 1 ek. méz
  • 30 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 1 tojássárgája
  • 1 kk. szódabikarbóna
Krém
  • 4 cs főzős vaníliás pudingpor
  • 8 tojásfehérje
  • 1 liter víz
  • 30 dkg cukor
  • 2 cs vaníliás cukor
  • 1/2 l tejszín
  • 2 cs habfixáló
Csokimáz
  • 3 ek. kakaópor
  • 3 ek. cukor
  • 3-5 ek víz
  • 8 dkg vaj
A tésztához a cukrot, vajat, mézet összeolvasztjuk és hagyjuk kihűlni. Összegyúrjuk a többi hozzávalóval és hűtőben pihentetjük kb. 1 órát. Ezután ketté vesszük és    akkorára nyújtjuk, mint a tepsink. 180 C-ra előmelegített sütőben kb. 7-8 perc alatt aranyszínűre sütjük.

A tepsinket kibéleljük sütőpapírral és beletesszük az egyik lapot. A tésztalap köré alufóliából hajtsunk keretet, ezzel megmagasítva a tepsink falát.

A nyolc tojásfehérjét verjük habbá, majd fokozatosan adagoljunk hozzá 20 dkg cukrot és verjük addig, míg kemény habot nem kapunk.

A vízzel, 10 dkg cukorral, vaníliás cukorral és a pudingporokkal főzzünk sűrű krémet, majd takarékra véve a lángot, óvatosan forgassuk össze a tojáshabbal. Kb. 3 percet főjön a krém, miközben folyamatosan kevergetve, teljesen összeforgatjuk a krémet a habbal. Vigyázzunk, hogy ne törjön össze. A meleg krémet öntsük a tészta tetejére és simítsuk el a tetején. Tegyük hűtőbe dermedni.

A tejszínt verjük kemény habbá a habfixálókkal, ha szeretnénk édesíthetjük is cukorral, majd egyenletesen kenjük el a már kihűlt sárga krém tetején.
Fedjük be a másik lappal.

A csokimázhoz forraljunk össze a vizet, a kakaót és a cukrot, majd húzzuk félre és keverjük el benne a vajat. Öntsük rá a tésztalapra és kenjük el rajt. Rámoljuk hűtőbe. Néhány óra alatt a tésztalap megpuhul és vizes késsel szépen lehet szeletelni.



Babaételnek brokkolis krumplipürét készítettem csirkehússal. A kicsi rózsáira szedett brokkolit, az apróra kockázott krumplival és a még apróbb kockákra vágott csirkemellel, egy csipet sóval és 1 tk. olajjal, kevés vízben feltettem főni. Mikor már minden puha volt leszűrtem és a főzővizet folyamatosan adagolva hozzá, összeturmixoltam.

Kedves vendégeim, remélem sikerült kedvetekre tennem a vacsival és nem fogtok éhesen távozni!:)
Örülök, hogy itt voltatok!!!

Kedves olvasó, ha szavazni szeretnél megteheted Autumn erről a vacsiról szóló bejegyzésénél, név bemondásával.

15 megjegyzés:

  1. Nagyon finom ételeket válogattál össze, szuper menü:) Engem levettél a lábamról:)

    VálaszTörlés
  2. ohhh....un gran menú la miel crema es una exquisitez,preciosas recetas,abrazos y abrazos.

    VálaszTörlés
  3. Bizony, majd kipukkadok, kedves Mézeskalács! Csodás menüvel vártál, mennyei ízeket hívtál elő!:) Köszönöm.:)

    VálaszTörlés
  4. Mézeskalács, nem tudom jövő héten a "vetélytársaim" mikkel ugranak elő, de ebben a második fordulóban is nagyot alakítottál.
    Kár, hogy nem lehetek a vendéged.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon sajnálom, hogy nem lehetsz a vendégem. Nagyon szépen köszönöm a kedvességed, kíváncsian várom a Te menüdet!

      Törlés
  5. kiváló menü! Teljesen jól laktam. A krémes nagyon a receptes könyvembe való!;-) Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! A krémest mindenképpen megéri kipróbálni.:)

      Törlés
  6. Hát azt hiszem nem maradnék éhes...:) A francia mézeskrémesed csúcsszuper, a brokkolival töltött rántott husi, pedig a kedvencem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! A brokkolis hús nálam is régi kedvenc.

      Törlés
  7. Nagyon gyomromnak kedves lett volna ez a menűd, ha köztetek lehettem volna?:-) Nagyon finom minden a süti nyerő nálam is!

    VálaszTörlés
  8. Jaj, de örülök, hogy ízlett a krémes! Az ételsor pedig remek!!!

    VálaszTörlés
  9. What takes place if you are not content with the product
    when you get it? We have been unable to get all
    supported sensors (PIDs) to display facts.

    Take a look at my page: equus code scanner

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...