2018. május 7., hétfő

Változó táj...


Régi kép...de annyira elmondja a gyermeki szabadságot...

Milyen más egy gyermekkel sétálni...

Elindulsz egyedül...
...mert érezni szeretnéd...
...valamit...
...frász se tudja mit...
...csak szükséged van rá....
...és minden pillanatban ott vannak a gondolataid, amiket szerettél volna hátrahagyni...
...nem megy...

veled vannak a gyermekeid...
...pillanatonként lehajolsz megnézni egy új bogarat...
...egy virágoktól tobzódó akácot...
...virágot eszel róla...
...átugrálod a járdán lévő repedéseket, mert "kígyóra" nem lépünk....
..."cukrot eszel" egy ház lábazatáról, ami persze díszkavics, de pont olyan, mint a cukor...

...És egy pillanat alatt meglátod a csodákat, amiket egyedül hiába kerestél...

Gyerek szemmel látni a világot...
ebből a csodából kellene elpalackozni felnőtt korra...

Tócsába lép a szél
füttyent és tovafut,
hirtelen megfordul
s becsapja a kaput.

A tócsa laposan
pislant s a lusta fák
madaras szájukat
hirtelen kinyitják.

Összevissza zaj lesz,
még a lomb is mormog,
épülnek a porban
porból kicsi tornyok.

Megáll az úton a
mókusbarna barát
és fölötte barnán
egy mókus pattan át.

Aztán figyelmesen
mi mozdult: mergdermed,
a táj nagy kalapként
hordozza az eget.

Mire újra mozdul, 
csaknem minden nyugodt,
bokorba bútt a szél
s aludni készül ott.

Nevetni kész a rét,
mosolygós és kövér,
gyöngén ring ahonnan
asszonyom jődögél.

Meglát, szalad felém
a fű közt és a nap
szétfutó hajába
arany csíkot harap.

Körben egyre tisztul
és folyton csöndesül,
az elkergetet fény 
mindenre vissza ül

és mi nagy kalapként
hordozza az eget:
fedetlen áll a táj
s felhővel integet.

Radnóti Miklós

1 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...