Piroskánál még nem jártam eddig, de most aztán bőséggel pótoltam az elmaradást, nem győztem kapkodni a fejem. Már az első látogatás alkalmával felkeltette az érdeklődésemet a menta-túró párosítás és végül rá is esett a választásom. Nagyon-nagyon jó döntés volt. Igazi frissítő desszert, és habár a lapot sütni kell hozzá, de pikk-pakk kész van, még ebben a hőségben sem megterhelő:) A torta kóstolásából végül csak a nyalakodás maradt, ugyanis a volt apósomnak születésnapja volt szerdán, ezért őt örvendeztettem meg vele. Ma pedig egy kb. 10 perces beszélgetés keretein belül ecsetelte mennyire finom volt a torta és hogy el kellet tennie maga elől, hogy tovább kitartson. Azt hiszem ennél több dicséret nem is kell, de én még azért hozzátenném, hogy a hihetetlenül egyszerű elkészítése verhetetlen tortát csinál belőle. Kedves Piroska, nagyon köszönöm Neked ezt a nagyszerű receptet!:) És a többit is amit kinéztem Nálad:))) A recept szinte teljesen ugyanaz, annyi kivétellel, hogy tettem bele vaníliás cukrot (imádom az ízét) és állati tejszínből készítettem habfixálóval.
Mentás túrótorta
Hozzávalók:
Tészta
- 3 tojás
- 6 dkg liszt
- 6 dkg cukor
- 2 kávéskanál sütőpor
- 1 cs vaníliás cukor
- 35 dkg túró
- 12 dkg mascarpone
- 3 ek cukor
- 1 cs vaníliás cukor
- 1 marék mentalevél apróra vágva
- 2 dl tejszín
- 1 cs habfixáló
- 1 cs vaníliás cukor
- A díszítésnek csak a fantáziánk szab határt, használhatunk mentaleveleket, csokicseppet, összeborzolhatjuk a tetejét....ahogy szeretnénk:)
A kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, belesimítjuk a piskótatésztát, egy fakanál segítségével felhúzgáljuk az oldalára, hogy jobban tudjon kapaszkodni sütés közben. 170 C-ra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük. Fogvájóval, tűvel ellenőrizzük, hogy átsült e. Ha a közepébe szúrjuk és nem tapad rá a tészta akkor kész van.
A túrókrémhez a túrót a cukorral, vaníliás cukorral, a mascarpónéval alaposan összekerverjük, majd hozzákeverjük a felaprított mentalevelet.
A piskótalapot szabadítsuk ki a formából, fektessünk alá tortacsipkét, kattintsuk köré ismét a gyűrűt (ettől szép egyenletes lesz a tora, és össze is tartja, míg meg nem dermed) simítsuk rá a mentás túrókrémet.
A tejszínt verjük fel a vaníliás cukorral és a habfixálóval, majd simítsuk el a túrókrém tetején.
Kb. 1-2 órára azért tegyük hűtőbe, hogy kellőképpen összedermedjen, majd vegyük le a gyűrűt és díszítsük kedvünk szerint.:)
Jó választás, nagyon guszta és a mentás ízesítéssel nagyon finom is lehet! :)
VálaszTörlésKöszi! Tényleg nagyon bejött ez a párosítás!:)
TörlésDe szép, isteni finom lehet a mentás túró, még nem jutott eszembe eza párosítás:)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Nekem sem jutott volna eszembe magamtól, hogy összerakjam a kettőt vagy, hogy egyáltalán mentát tegyek süteménybe, de tényleg nagyon finom!:)
TörlésÖrülök a választásodnak, nekünk is a kedvenceink között van ez az egyszerű tortácska.
VálaszTörlésAmint látom nagyon szépre lett.
A sikerének pedig én is nagyon örülök.
Köszönöm, hogy nálam jártál és, hogy sikerélményed is lett a tortámmal.
Piroska!Egy élmény volt nálad lenni:) Ezt a szuper egyszerű és gyors túrókrémet, amit ezer módon lehet variálni teljesen a szívembe zártam!:)
TörlésNem vagyok oda a mentáért annyira, de nemrég készítettem egy mentás csokitortát ami rettentően ízlett. Szívesen próbát teszek ezzel az ízvilággal is! :)
VálaszTörlésMentás csokitorta??? Határozottan ígéretesnek hangzik!:)
Törlés