2012. július 13., péntek

Feketeribizli lekvár, feketeribizli szörp



Gyerekként kevés dolgot utáltam jobban, mint a feketeribizli szörpöt. Számomra csak tömény, émelyítő lötyi volt. Mikor először kóstoltam magát a gyümölcsöt majdnem hanyat estem a meglepetéstől. Savanyú volt!!! Ezen felbuzdulva vettem is belőle egy keveset és befőztem lekvárnak. Láss csudát, finom lett és mivel módjával bántam a cukorral egyáltalán nem volt tömény, émelyítő. Ennek már legalább nyolc éve, azóta másként gondolok a feketeribizlire.

Keresztapu beszerzett 12 kg feketeribizlit, nézegette a ládában egy napig, majd kellőképpen megrettent a feladat súlyától és úgy döntött nem is akar ő már szörpöt:) Tehát a ribizli ránk szállt anyuval. Meg kell mondjam mi is megrémültünk egy kicsit.

Ő a szörpöt szorgalmazta én a lekvárt. Végül feleztük a mennyiséget. Már a paszírozás gondolatától is égnek állta hajam, mert azért legyünk őszinték még a leg elhivatottabb lekvárkészítő is belerokkan 12 kg feketeribizli szitán való átpaszírozásának a gondolatába. Akkor jött anyu mentő ötlete a gyümölcs centrifuga. Egész jól működött a dolog, csak túl sok értékes lé maradt a kicentrizett bogyókban. Ezértt aztán a végére csak gyártottunk lekvárt is és szörpöt is.

A 12 kg feketeribizliből kb. 7 liter lé és nagyjából 4,5 l szörp lett a végeredmény.
Az egyszerűség kedvéért a receptet kisebb mennyiségekhez írtam.

Egy nagyon fontos dologról ne feledkezzen meg senki, aki feketeribizli szörp, lekvár készítésére adja a fejét.Ez pedig a HYPO!!!!!
Ugyanis készüljünk föl rá, hogy a világos lábasaink, tálaink színe lilára vált, viszont egy hypos vizes áztatással tökéletesen el tudjuk majd tüntetni.



Feketeribizli lekvár

Hozzávalók:
  • kb. 1,5 kg fekete ribizli
  • 30-40 dkg cukor (ízlés szerint)
  • 1 cs Dr. Oetker dzsemix
Tudom, tudom, hogy a feketeribizlinek magas a pektin tartalma én viszont azért főzöm dzsemfixel a legtöbb gyümölcsöt, mert szeretem, ha friss marad az íze, ami a hosszan tartó rotyogtatás során sajnos nem marad meg. Persze a szilva lekvárt én is órákig főzöm, az úgy az igazi, na meg a sárgabarack is, de azért abból azért szoktam dzsemfixes verziót is gyártani, mert azt mind a kétféle képpen szeretem.

A feketeribizlit megmossuk, egy villásval lehúzzuk a száráról és gyümölcs centrifugán átküldjük. Ha nincs ilyenünk javasolnám a darálós paradicsom paszírozót, vagy dolgozzuk meg botmixerrel és paszíozzuk át szitán.

A levet keverjük el a dzsemfixel és a cukorral. A cukor mennyisége a gyümi fanyarságától függ, ki ki változtassa kedvére a mennyiséget kóstolás után. 
Nagy lángon forraljuk föl és hagyjuk forrni a csomagon lévő utasítás szerinti ideig. Nekem veszettül habzott, ezért a tetejéről le kellett szednem a habot mikor elkészült. 
Még forrón, töltsük sterilizált üvegekbe és lezárás után fordítsuk öt percre fejre. Ezután száraz dunsztban hagyjuk kihűlni őket.

Feketeribizli szörp

Hozzávalók:
  • A visszamaradt gyümölcs héj, mag
  • víz
  • 1 liter léhez kb. 80-100 dkg cukor
  • 1 dkg citromsav
  • 1/2 kk. nátrium-benzoát
A centrifugázásból, darálásból, paszírozásból visszamaradt gyümölcs héjat és magot felöntjük annyi vízzel ami ellepi. Feltesszük főni és forraljuk fél órát. Ezután anyagba fellógatva, szitába öntve lecsöpögtetjük. A felfogott levet elkeverjük a cukorral és feltesszük főni. Kóstoljuk közben és ízlésünknek megfelelően adagoljuk hozzá a cukrot. Hagyjuk forrni 10 percet, majd adjuk hozzá a citromsavat és a nátrium-benzoátot. 

Még forrón töltsük steril üvegekbe és hagyjuk száraz dunsztban kihűlni.

Fogyasztás előtt rázzuk össze, mert eléggé besűrűsödik.

Jég hideg szódával az igazi.

A befőtt matricákért ezer hála és köszönet a Csupapötty blognak.

10 megjegyzés:

  1. De nagyon finomak , imádom a feketeribizlit. Jó sok munkátok lehetett vele de megéri foglalkozni különösen ha kaptátok a gyümölcsöt! Nagyon ötletes és szép ez a matrica köszi hogy megjelölted a forrásodat.:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát munka az volt vele, de megérte:) A matricától én is el vagyok ájulva, gondoltam hátha más is így lesz:)

      Törlés
  2. Hogy ezt mennyire szeretném....

    Férjem nagyszüleinek volt egy, húsdarálóra szerelhető, oaradicsompasszírozóhoz hasonló kütyüjük, amit a ribizliből való lé kinyerésre kellett használni. Sajna költözéskor elvesztek bizonyos alkatrészek. Igaz, ribizlink is csak mutatóba van, még sütire sem igazán futja.
    Kapni meg....senki nem retten meg errefele, így nem jut nekünk. Sőt, még piacon sem láttam.
    Ami bokrot könyörögtem a keresztanyámtól, szépen kifagyott (ők meg eladták a házat kertestől, így nincs honnan kérnem)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyen húsdaráló szerű izénk nekünk is volt. Itt sem igazán gyakori a feketeribizli a piacon. Keresztapu is valami ismerősétől vette, sajnálom, hogy Te nem tudsz hozzájutni:(

      Törlés
    2. Ha van néhány tő értékes ribizli töve, tavaszi fás vagy júniusi zölddugványokkal könnyen szaporíthatja. Jobb mint a leválasztás.
      Tavasszal az egyéves ágat félárnyékos helyen legalább 20 cm mélyen básva, nedvesen tartva a nyár folyamán meggyökeresedik. A zölddugványt ráborított palackkal takarni célszerű.

      Törlés
  3. Csodás lehet a házi szörp és lekvár. Imádom a feketeribizlit, meg a bogyósokat általában. Erre sem árulják, ,egterem, de nekem sajnos nincs a kertemben. Megérte az a sok munka mindenképpen:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hozzáfogni könnyű, a közepén nehéz a vége...persze, hogy megérte:)

      Törlés
  4. Mar sokszor kszitettem munka igenyes de nagyon finom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Igen, rengeteg munka van vele és nagyon nem bánja az ember, hogy csak jövőre kell újra nekifogni, de megéri! :D

      Törlés
  5. Nagyvázsony gazda bolt friss feketeribizlit árul. Onnan veszem én is.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...