2012. július 17., kedd

Mézeskalácsék a medvék közt




Múlthéten családi kirándulás keretében ellátogattunk a veresegyházi Medveotthonba. A mai napig is a hatása alatt vagyok, kevés hely fog meg annyira, mint ez. A legkomolyabban mondom, hogy aki még nem járt ott, főleg ha még gyerkőce is van, mindenképpen menjen el, nem szabad kihagyni. Valami hihetetlen béke és nyugalom árad abból a helyből.
Mi is ez a hely pontosan? Közép-Európa egyetlen medvemenhelye, ahol azért élnek még farkasok, mosómedvék, ormányos medvék, struccok, gólyák, hattyúk is. A belépők nagyon barátságosak, 500 Ft egy főre, van teraszos étterem, ahol hihetetlen kedves a kiszolgálás, (pedig az én gyerkőm az első öt percben a nővére ölébe öntötte a kólát, eláztatva vele mindent:), nagyon finom és bőséges a kaja, minden gyermekvágyat kielégítő játszótere van, lehet medvét etetni. A gyerekek paradicsoma:) Az enyémek azóta sem tudnak másról beszélni és már meg is kellett nekik ígérni, hogy elmegyünk még:) Csak ne volna olyan messze:)







Vödrökben fakanalak vannak kitéve, amivel mindenki kedve szerint etetheti a mackókat mézzel. Ugye nem kell mondanom, hogy a gyerekek teljesen extázisban voltak a dologtól (sőt még én is):)

 Egy kupac halomra hányt mosómedve:) 

Ormányos medve
Farkas

 A bocsokat nem szabad etetni, naponta háromszor látványetetés van, ami megint csak fantasztikus látnivaló. A Caramel hasonmás gondozó itt éppen a szájából eteti az egyiket:)

Az etetés végén pórázon kihozzák őket a látogatók közé, megsimogatni nem szabad őket, de ott vagy tőlük pár lépésre és az orrod előtt rohamoznak meg minden fát mászás céljából, ami elérhető távolságba kerül.

A Veresegyházi Városi Tv pont akkor forgatott róluk, amikor ott voltunk:




A játszótér is teljesen levette a lábukról őket, csak háromszor kellett visszamennünk:)

Jól megérdemelt pihenés hazafelé:)

Mikor színesedni kezdenek a fák, mi biztos, hogy elmegyünk mégegyszer!


1 megjegyzés:

  1. Sajnos én még nem voltam, de a lányomék a kis unokámmal már kétszer voltak. Ők is nagyon dícsérték és természetesen a kis 3 éves unokámnak is volt "mondanivalója" a macikról!:-)) Aranyosak a gyerkőcök ahogy elpilledtek!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...