2012. április 10., kedd

Gyarapodunk:)




Bővült az állatállományunk. Igaz már egy hete, hogy gazdagodtunk három pelyhes, és megállás nélkül csipogó libucival, de még csak most sikerült eljutnom addig, hogy meg tudjam mutatni őket.
Tavaly is hitetlenkedve néztem, hogy milyen veszedelmes ütemben nőnek. Már most egy hét alatt is sikerült lenyűgözniük. Kacsát is szerettünk volna egy időben venni velük, de csak naposak voltak. Most pedig már attól félek, hogy mire sikerül kacsához jutnunk olyan nagyok lesznek a libák, hogy bántani fogják őket. Nem tudom....majd kiderül.




Cakkos és Zella is szép ütemben gyarapodik. Nagyon jól érzik magukat. Épp valamelyik nap állapítottuk meg Mr. Mézeskaláccsal, hogy még nem is bégettek mióta itt vannak.
Nagyon murisan tudnak "őrültködni" a kertben, fel alá rohangásznak mikor rájuk jön és pattognak közben. A simogatást még elég nehéz kivitelezni, viszont már nagyon barátságosak, nem rohannak el a világ másik végére, ha odamegyünk hozzájuk, hanem kíváncsian méregetnek. Azt viszont meg kell állapítanom, hogy az eddigi Merinókkal ellentétben, akik magas ívben letojták a bokraimat (kivéve a mályvacserjét), ők igencsak élénk érdeklődést mutatnak az élelem eme formájával szemben. Szerencsére kevés bokor van amiben kárt tudnának tenni, később meg úgyis hátrébb fognak költözködni, ott pedig bőszen irthatnak, majd mindent amit találnak.

12 megjegyzés:

  1. Nagyon aranyos kis farmod van. Cukik a kislibák, de a kecskék is aranyosak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!:) A kecskék igazándiból bárányok, de tényleg nem tipikus bariknak néznek ki:)

      Törlés
  2. De jó nektek:) Nagyon aranyosak a libák, kiskoromban a nagymamámnak voltak, szerettem őket etetni:) Fűnyíróitok már vannak, arra már nem lesz gond:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi:) Én a libákat csak egy bizonyos érettségi fokig mertem kézből etetni, utána már jobban féltettem a kezem:) Én is úgy gondolom, hogy idén nem sűrűn kell majd elővenni a gépesített fűnyírót, elég lesz a bio:)

      Törlés
  3. Édesek... mindannyian. Jó gazdálkodást kívánok Nektek! :)

    VálaszTörlés
  4. Aranyosak! Milyen állattal fogtok még gyarapodni a tervek szerint?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!:) Pár napja lettek kacsáink. Elvileg már csak egy racka kos fog érkezni hozzánk:)

      Törlés
  5. Jaj de édesek...:) Nálunk csak kutya van itthon, párom szülei tartanak állatokat. Bár a tyúkon én is elgondolkodtam ilyen tojás, és hús árak mellett...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a tojás árak finoman szólva is hajmeresztőek. Nekünk szerencsénk van, mert apósom tart tyúkokat és ellátnak minket tojással.

      Törlés
  6. Nagyon édik, nálunk is most szaporulat volt :D Igaz csak pipikből.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...