2010. december 10., péntek

Olajos káposzta


Hódít nálunk az olajos káposzta őrület! Gyerekkoromban telente anyu mindig csinált egyszer kétszer. Nagyon nagyon szerettem. Valamiért felnőtt életem során mégsem készítettem soha.

Ősszel midig megjelennek nálunk a piacon a hidegen sajtolt napraforgó olajok.Igen jellegzetes és erőteljes íze és illata van. Maga a tömény napraforgó Egyáltalán nincs horror ára, itt kb. 600 Ft egy fél liter, de ez a mennyiség nagyon sokáig elég. Érdemes hűtőben tárolni, főleg felbontás után és érdemes nem túl sokáig tartogatni.

Igazi téli reggeli, vacsora varázsolható belőle. Egyszerűen csak meg kell kenni vele a jó alaposan befokhagymázott pirítós kenyeret. Így azonban legyünk őszinték, elég hosszú ideig tart fél liter olaj felhasználása, még egy akkora családban is mint a miénk.


Itt jön a képbe az olajos káposzta. Az elmúlt két hétben, ha jól számolom minimum 4 kg savanyú káposztát tüntettünk el ilyen formában. Mindezt úgy, hogy egyik gyereknek sem a szíve csücske, tehát nagyrészt a férjemmel ketten ettük meg mindet. Na jó a sógorom is besegített egy kicsit:) Őt is megfertőzte már az olajos káposzta láz.

Lehet enni ilyen olyan kenyér mellé, sült kolbászhoz, szalonnához......csak fantázia és ízlés kérdése.

Olajos káposzta

Hozzávalók:

- 50 dkg savanyú káposzta (kinyomkodva)
- 1-2 fej lilahagyma
- 1/2 tk őrölt pirospaprika
- 1 csipet só
- 0,5 dl hidegen sajtolt napraforgó olaj (lehet több is, teljesen egyéntől függ, ki mennyire szereti olajosan)

A lilahagymát felkockázzuk és az összes hozzávalóval együtt összekeverjük. Betesszük a hűtőbe és hagyjuk összeérni. Akár azonnal is fogyasztható, de kétségkívül egy két nap után az igazi.
Sajnos azt nem tudom megmondani, hogy maximum meddig áll el, mert nálunk három napnál tovább még soha nem tartott a kilós adag, de egy-másfél hétig hűtőben biztosan eltartható.





1 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...