2010. november 29., hétfő

Hópehely mécses






Nem mondom, hogy életem legegyszerűbb művelete volt összerakni, de megérte.
Varázslatos hangulata van mikor ég benne a gyertya, igazi aranyszínű hóesés. A csillagokat ugyanilyen tésztából készítettem. Az alapötlet innen származik.
A kivitelezés is ugyan az. Annyi a különbség, hogy alapnak egy konzervdobozt használtam és azt borítottam be jó szorosan alufóliával. Fejre állítjuk és a konzervdoboz átmérőjével megegyező kört szórunk ki aljának. Mivel a konzervdoboz oldala egyenes, ezért egy kicsit meg kellett nedvesíteni a csillagok egyik oldalát, hogy feltapadjanak rá, és ugye ott is maradjanak. Mindenképpen úgy kell a csillagokat illeszteni, hogy összeérjenek, mert csak így nem fog szétesni az egész. Fejre állítva sütőbe tesszük és megsütjük. Sütés után rögtön lekenjük felvert tojással és teljesen hagyjuk kihűlni.

Na, itt jön a neheze. Megpróbáljuk nagyon óvatosan lehúzni a megsült formát alufóliával együtt a konzervdobozról.
A konzervdoboz hátránya, hogy nem egyenes az oldala, hanem barázdák vannak benne és emiatt igen nehéz lehúzni róla a mécsest. Javaslom a tekerő mozdulatokat. Gondolkozom milyen sima felületű dologgal lehetne kiváltani a konzervdobozt, ami a sütést is bírja és a formája is hasonló. Ha valakinek van ötlete szívesen fogadom!

Ha sikerült leügyeskednünk a mécsest, szabadítsuk meg a fóliától és díszítsük kedvünkre, de azért bánjunk vele óvatosan, nehogy az utolsó métereken roppantsuk össze:)

5 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...