2010. május 13., csütörtök

Currys pogácsa

A számítógépünk végre újra üzemel, így megragadom az alkalmat.
A hétvégén volt az öcsém elsőáldozása, úgyhogy végre egy kicsit aktivizálhattam magam sütögetés és ételkészítés terén.
Ennek egyik terméke volt a currys pogácsa.
Ennek a pogácsának vízválasztó szerepe volt a pogikhoz fűződő viszonyomban. Ugyanis nemes egyszerűséggel soha nem voltam képes összehozni egy épkézláb pogácsát.
Próbáltam legyártani elég sokfélét, elég sokféleképpen, de valami mindig hibádzott. Hol száraz volt mint a homok, hol nyers, hol lapos, hol ízetlen.
Mígnem az akkor újdonsült szomszédasszonyom meg nem ismertetett egy recepttel, azzal a felkiáltással, hogy "ezt még a hülye is meg tudja sütni", és láss csodát igaza lett. Elsőre sikerült.
Na ezt a receptet fejlesztettem egy kicsit tovább (mikor már volt annyi bátorságom, hogy merjek improvizálni).
Imádom a juhtúrós pogit, curryvel, füstölt sajttal megbolondítva, viszont legyünk őszinték a pénztárcám nem mindig bírja el ezeket az összetevőket, úgyhogy a curryt átmentettem a Juli féle pogácsába és így nagyon hasonló ízvilágot sikerült elérnem.


Currys pogácsa
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 3 dkg élesztő, 2 dl tejföl, 1 tk cukor, 1 1/2 tk curry por, 1,5 ek só, 3 tojássárgája. A tetejére 10 dkg trappista sajt.

Elkészítés: A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, majd hozzáadjuk a cukorral elkevert langyos tejfölben felfuttatott élesztőt, a tojássárgájákat, a curryt és a sót.
Összegyúrjuk és hűtőben pihentetjük felhasználásig. Az eredeti recept szerint egy éjszakát, de ugyanolyan jó lesz, ha csak egy órát áll is. Újabban simán szoktam keleszteni. Miután összegyúrtam, meleg helyen hagyom kelni egy fél órát a kelesztőtálamban. 


Ujjnyi vastagra nyújtjuk, inkább kicsi mint közepes pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, sütőpapírral bélelt vagy kizsírozott tepsibe rakosgatjuk és a tetejére reszelt sajtot teszünk.


Előmelegített sütőben kb 180 C-on kb 15-20 perc alatt megsütjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...