2014. július 18., péntek

Sós apróság - túrós kocka



Beleszerettem! A tésztája mindössze négy összetevőből áll, csak összegyúrod és sütheted is, de ha úgy szeretnéd bevágod a hűtőbe és órák múlva sütöd, vagy másnap reggel. Egész egyszerűen felvághatod kockákra a kinyújtott tésztát, de akár ki is szaggathatod tökéletesen megtartja a formáját, leteszteltem . Imádom az ilyen alkalmazkodó tésztákat. Ízre vitathatatlanul ennek volt a legnagyobb sikere a család körében az eddig sütött sósak közül. Ma mindössze négy adagot sütöttem.:) Az elsőt próbaképpen, hogy milyen, mert a holnapi eljegyzésre dupla adaggal szerettem volna készülni. A totális siker után begyúrtam az eljegyzésre szántat. Utána pedig még egy adagot, mert a család igen látványosan sóhajtozott, hogy csak ennyi van:) A receptre az Arany Tepsi blogon találtam. Köszönet érte!

Túrós kocka
két gáztepsinyi lesz belőle

Hozzávalók:
  • 25 dkg liszt
  • 25 dkg túró
  • 25 dkg margarin
  • 2 tk. só
A tetejére:
  • 1 tojás a kenéshez
  • bármi amit szeretnél: sajt, köménymag, szezámmag, lenmag, mák
A túrót áttörjük (én nem erőltettem magam meg valami nagyon:) Hozzáadjuk a lisztet, a felkockázott margarint a sót és összegyúrjuk. Süthetjük rögtön, de be is tehetjük a hűtőbe, hogy később, vagy másnap reggel készítsük el.
A tésztát lisztezett deszkán 1 cm vastagra nyújtjuk. Na én első körben itt felvágtam a tésztát kb. 1,5X1,5 cm kockákra. Senkit nem akarok áltatni két egyforma darab nem lett közöttük....ebben menthetetlenül béna vagyok:)
Utána berámoltam egy kizsírozott tepsibe, lekentem a felvert tojással és sajtot tettem rá. Na, második körben már úgy gondoltam szükségem van még a józan eszemre, ezért nemes egyszerűséggel felvágás előtt az egész kinyújtott tésztát lekentem tojással, megszórtam köménymaggal és sajtot reszeltem rá. Na, ezután vágtam fel és raktam a tepsibe. Töredék idő alatt kész lett:)

Kb. 180 C-ra előmelegített sütőben nagyjából 25 perc alatt sül meg.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, megsütném - de lenne egy kérdésem : a turó az tehéntúró vagy juhtúrót takar? Erdélyben ez nem ennyire egyszerü :-D

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm!:) Húú, milyen mennyei gondolatot ébresztettél bennem ezzel a juhtúróval:)))) Eredetileg tehéntúró kell bele, de szerintem veszett jó ötlet kipróbálni juhtúróval!. Mindenképpen tesztelnem kell:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...