Mákos, diós kalács avagy vissza a gyökerekhez

Idén rájöttem valamire, ami pedig eddig is nyilvánvaló volt, valahogy még sem ismertem föl. Karácsonykor készítettem a Mákos, diós kalácsot (alias bejglit). Már ott is leírtam, hogy a mi családunkban mindig mákos kalács volt a neve és nem bejgli. Aminek nagyon egyszerű magyarázata van, mégpedig az, hogy a mákos kalácsot rendesen kelesztik, a bejglit pedig lassan, hűtőben. Erről már régebben is olvastam, valahogy még sem raktam össze.:) Nálunk régen a mákos kalácsot mindig dédi készítette. Persze biztosan sütötte keresztanyu is, de az én emlékeimben dédihez kötődik. Karácsonykor és húsvétkor elmaradhatatlan volt a mákos és diós kalács.
Ő soha nem tette hűtőbe a tésztát, sőt soha nem is hallott róla, hogy úgy lehetne keleszteni. Egyébként mindent telesen ugyanúgy csinált, mint más a bejglivel, csak melegen kelesztette. Receptje persze nem volt, hiszen ő is mint minden régi idők asszonya "szemre" dolgozott. Soha nem láttam, hogy mérleget használt volna.

Két évvel ezelőtt ment el, 97 évesen. Még megérte, három ükunokája születését. Hihetetlen asszony volt, nagyon kemény élete volt, túlélt két világháborút, 33 évesen eltemette a férjét és soha többé nem ment újra férjhez, egyedül nevelte fel az egyetlen lányukat aki akkor 4 éves volt, éveken át nevelte a testvére lányát, aki árván maradt. Később elveszítette 38 éves vejét, majd 44 éves lányát, majd 39 éves unokáját is. Nem törte meg az élet, de hihetetlen keménnyé tette. Mégis szerető ember tudott maradni. Rengeteg időt töltöttünk el vele, ott nőttünk föl mellette. Annyira kézzelfogható volt és biztos (amit persze akkoriban kamaszként nem mindig díjaztunk.:)) Nem szívesen engedte ki a kezéből az irányítást:) Azóta is ordít a hiánya, annyira hozzá tartozott ott mindenhez.

Az utolsó 10 évben már nem sütött mákos kalácsot, az élet úgy hozta, hogy 7 éve már ez az én feladatom. Viszont én eddig mindig a hűtős módszert alkalmaztam, ezután nem fogom. Visszatérek a gyökerekhez és a családunkban hagyományos módon fogom készíteni a mákos kalácsot, úgy ahogyan dédi:)

Húsvét alkalmából elkészült tehát a mákos, diós kalács:)

Mákos, diós kalács
(1-1 rúd)

Tészta

• 35 dkg liszt
• 6 dkg porcukor
• 5 dkg zsír
• 6 dkg margarin
• 70 ml tej
• 1 dkg élesztő
• egy csipet só
• 1 tojás

Máktöltelék

• 15 dkg darált mák
• 1/2 citrom reszelt héja
• 1/2 tk. fahéj
• 2 dkg mazsola
• 1/2 cs vaníliás cukor
• cukor ízlés szerint
• kb 1,75 dl tej
• sárgabarack lekvár

Diótöltelék

• 15 dkg dió
• 1/2 citrom reszelt héja
• 1/2 tk fahéj
• 2 dkg mazsola
• 1/2 cs vaníliás cukor
• cukor ízlés szerint
• kb 1,5 dl tej

Kenéshez

• zsír
• egy tojás

A lisztet a cukorral és a sóval elkeverem, majd elmorzsolom a margarinnal és a zsírral. A tejben felfuttatom az élesztőt, majd a liszthez adom a tojással együtt és összegyúrom.
Ha túl keménynek találom a tésztát, egy kis tejjel lazítok rajta. Letakarva meleg helyre teszem egy fél órára.

A mazsolát beáztatom meleg vízbe.
A máktöltelékhez a baracklekvár kivételével mindent egy lábasba öntök és a tűzön kevergetve összefőzöm. Ki ki ízlése szerint tegyen hozzá cukrot. Ha szükséges még öntök hozzá tejet. Ha már könnyen kenhetőnek tűnik (vegyük figyelembe, hogy ahogy hűl sűrűbb lesz) félrehúzom. Belekeverem a lecsöpögtetett mazsolát és félreteszem hűlni.

Ugyanezt megcsinálom a diótöltelékkel is.

A tésztát kétfelé veszem és téglalap alakúra nyújtom. Megkenem olvasztott zsírral. Dédi szerint így sokáig puha marad a tészta.
A mákoshoz először elkenem a sárgabaracklekvárt a tésztán, utána elterítem rajta a tölteléket. A széleknél 1-1 cm kihagyok.
A két rövidebb végét egy ujjnyira behajtom és a hosszabbik oldalától feltekerem. Zsírozott tepsibe fektetem.

A dióssal ugyanígy teszek, csak ott nem kenek rá baracklekvárt.

A rudakat lekenem tojássárgájával és hagyom állni míg meg nem szikkad a tetején. Ezután átkenem tojásfehérjével és így is hagyom még állni 10 percet. Villával vagy hústűvel megszurkálom.

Előmelegített sütőben 170-180 C-on, kb 40 perc alatt készre sütöm.