Ha már így benne vagyok a jószágokkal kapcsolatos állapotok ismertetésében gyorsan kihasználom a lendületet és sorra veszem a többieket is.
Előzmények
itt.
A Mudi nem egy mindennapos kutya a falunkban és érdekes volt tapasztalni, hogy még a minimális jólneveltség sem tartotta vissza az emberek 80 %-át attól, hogy megjegyzéseket ne tegyenek rá mikor sétáltattuk. A milyen róka pofája van volt a legenyhébb, a hű de ronda felkiáltás pedig a legdurvább:) Annak ellenére, hogy nekem is van szemem, azért a végére már dühített egy kicsit:) Mr. Mézeskalács persze szerelmes volt ezerrel, imádta. Az hogy hízott egy kicsit határozottan sokat javított a külsején, a mostani téli bundája pedig határozottan széppé tette.
A legnagyobb probléma a bizalmatlanságával volt, tartott tőlünk, és
minden mozgó embertől:) Ennek következtében nem nagyon lehetett
közlekedni a teraszon, mert ha felmentünk a lépcsőn, főleg a gyerekek ő
ugatott mint a bolond és ugrásra készen lapult. Azt hiszem nem igazán
tudta mit várunk tőle, és emellett félt. Most már tudja, kialakult a
bizalom, így már csak akkor csinálja ezt, ha játszani akar.
A Stiklivel kapcsolatos előítéleteimet és fenntartásaimat nem volt egy gyors folyamat levetkőzni, és ezt egyáltalán nem siettette az az alkalom, mikor a fa szállító autótól való beteges félelmében beszökött a lakásba és szaladtában végig potyogtatta az egész házat helyiségről helyiségre, végül az ágynemű tetején fejezve be a kört:)))
Két
hét volt mire engedte magát először megsimogatni. Nyáron került hozzánk
és anyukám november 23-án tudta először megsimítani, akkor is úgy, hogy
benyúlt hozzá az ólba. Azóta jóban vannak, még meg sem ugatja mikor
jönnek.
Nem volt egyszerű barátságot kötni vele, jobban mondva a bizalmába férkőzni. Eszméletlenül okos és értelmes kutya, de nagyon nagy egyéniség. Valahogy a zsigereiből tudja mi az amit szabad és mi az amit nem. Na jó mondjuk a cipők, papucsok szétrágásáról leszoktatni szinte lehetetlen. Nevelni viszont csak finoman lehet. Ha durvábban rászólsz halálra sértődik és nem kevés idő míg kiengeszteled:)
Az állatokkal nagyon jól vizsgázott, teljesen más hangszínen ugat, ha valami nem stimmel körülöttük, a nyulakat pedig egyenesen visszaterelte a nyitott ketrecbe, és eszébe sem jutott megenni őket, mint Szotyinak:)
Akár hányszor hátramegyünk az állatokhoz ő biztosan elkísér bennünket.
Fenyíteni nem lehet, még durvábban rászólva sem, akkor összetörik a "lelke" Mr. Mézeskalács egyszer csapott neki oda, két hétig a közelébe sem engedte, hogy menjen.
Az egyik ismerős a fenekére legyintett egy műanyag flakonnal, mert lement utána a pincébe, Stikli hazáig szaladt, azóta eltelt három hónap és még mindig retteg tőle. Próbált már vele békét kötni, de nem hagyja magát, még pórázon is menekül előle.
A kerítések, udvar rekesztések nálunk lassan készülnek és a legritkább esetben véglegesek, leggyakrabban odakötött raklapok, amiken át kell lépni. Na ezt a mai napig utálja, mikor keresztül lépsz egy ilyen "kerítésen" úgy csinál, mintha éppen betörő lennél és nem onnan jönnél vissza ahova 5 perce mentél át:)
Szeretni való és én megszerettem, észrevétlenül:))))
Szerettem volna megmutatni milyen lett, de izgága és ha nem kötözöd le, csak ilyen képeket lehet készíteni róla:))
Volt nekünk egy Lapka és egy Rafi vietnámi malacunk.
Ők azóta beteljesítették a sorsukat.
Alapvetően nálam soha nem jelentett problémát, hogy azért neveljük a jószágot, hogy után a megegyük. Mindenesetre azért a halál folyamatát nem szívesen nézem végig a nagyobb állatoknál. A kacsa, liba kivételt képez azt én fogom:) A disznóvágásunk résztvevőinek 80 %-a már előre kétségbe volt esve, hogy visítani fog a malac:) Még szerencse, hogy a vietnámi kis termetű, mert nem lett volna elég ember a fogáshoz:)))
Az előzmények után a legnagyobb meglepetést a sógorom barátnője okozta nekem, akinek a gyerekkorában nem szerepeltek malacvágási előzmények, az első szóra, hogy itt van a hentes öltözött, vette a fényképezőgépet és dokumentálta az egész vágást:) Minden elismerésem az övé volt, még én sem néztem végig így két méterről:))))
Gyerekként minden évben vágtunk disznót, nálam ez nem volt újdonság, mindenesetre a véres tál tartására azért nem vállalkoztam:) Közben azért rájöttem, hogy szoknom kell még a dolgot. Hentest hívtunk, aki tudja is mit csinál, mert nálunk már erősen megkoptak az emlékek:) Mostanában újjabb módszerrel vágják a disznót mint az én gyerekkoromban. Szúrás előtt leütik a disznót, állítólag jobb az állatnak is, hogy nincs képben, és nem is kell olyan sokat szenvedni a fogásával. Ezt én mind el is hiszem, de nekem még barátkoznom kell a dologgal:( Azért szépen csendben megsirattam őket:))
A véresebb jelentetektől meg kímlélek benneteket:)
Minden flottul ment, a hentesnek hála, fele annyi fáradtsággal végeztünk, mint tavaly.
A vietnámi húsa valami mesés!!! Sokkal omlósabb, puhább, a rántott hús belőle egyenesen olynan mintha selymet ennél.A szalonnája is fergeteges. A két malacból 30 l zsírunk lett és 14 tábla szalonnánk. Annyi baj van vele, hogy a mi családunk számára nem elég a hús amit ad.
Október elején Mr. Mézeskalács két malackával tért haza a vásárból, Dumbóval és Bodzával. Bodza nagyon gyorsan marha beteg lett. Nem evett, hányt, iszonyatosan legyengült. Az állatorvos szerint stresszbetegséget kapott. Adott nekik féreghajtó és valamilyen erősítő injekciót is. Mikor már tök biztosak voltunk benne, hogy elpusztul végre elkezdett enni. Hihetetlen mértékben nőnek.
Nem lopták be magukat a szívembe:)))
Totál más a mentalitásuk mint a vietnámi malacoknak. A nagyobbik úgy ordít mikor etetjük, mintha már ölnénk, a kisebbik pedig folyton a hátára ugrál, ezért egyfolytában olyanok, mint akiket soha nem takarítanak.
Jobban szerettem a vietnámiakat, de kompromisszumot kell kötnöm. A fehéreket tavasszal vágjuk. Ezután pedig talán már kialakul, hogy évi 2-3 vietnámi és egy fehér malac tökéletesen ellátja a családunk hús, szalonna és kolbászigényét egy évre:)
Emlékeztek még a kacsára aki éppen költött? A 14 tojásból 8 kelt ki. A kacsa mama nagyon szépen nevelgette őket három hónapos korukban három mégis elpusztult, a többiek úgy tűnik jól bírják. Már esedékes lesz a szárnyuk tollának vágása, hogy biztosan a mieink is maradjanak, aztán lassan vágjuk majd őket. Elég lassan nőnek, gondolom ebben nagy szerepe van annak, hogy agusztusban keltek, a tavaszi kelés kedvezőbb lett volna, de hát abból gazdálkodunk amink van:)
Nyuszijaink vannak, szaporodnak, nőnek. Róluk nem készítettem fényképet, nem szívesen nyitogatom az ajtajukat Szotyi miatt:))))
