"Van egy hely" margójára....

Kedves látogató, ha nem olvastad ennek a bejegyzésnek az előzményét a "Van egy helyet" akkor mielőtt tovább olvasol, kérlek tedd meg. Hidd el, kell....hogy értsd..., hogy érezd! :)
Valahol régen is éreztem, hogy nem az lesz az egyetlen írás, hogy lesz még folytatás... négy év telt el és most úgy érzem itt az idő, elsősorban magam miatt. Soha nem gondoltam volna, hogy a Van egy hely bejegyzésem ilyen utat fog bejárni és ennyi embert fog megtalálni és amit talán tényleg nem gondoltam volna, az az, hogy még Józsihoz is visszatalál. Kint, a külvilágtól, internettől elzárt világában egyszer csak három év után eljutott hozzá. A főnöke bukkant rá az interneten, ráismert, kinyomtatta és elvitte neki. Bevallom mikor megírtam kicsit féltem tőle, hogy mit szólna, ha tudná, hogy a "világ elé teregettem" az életét. Mikor elolvasta és látta a képeket rögtön tudta kitől ered. Rögtön fel is hívott, hogy mehetünk e a bíróságra, miket irkálok én róla...(persze viccelt :)...de még az ütő is megállt bennem, mert úgy éreztem talán tényleg nem volt hozzá jogom a beleegyezése nélkül...de aztán a kinyomtatott írást szinte mindenkinek megmutatta, aki elment hozzá :)  (Így egy picit úgy éreztem, talán büszke rá :)

Négy év telt el a bejegyzés óta és nekem még mindig otthonom az a hely...és Józsi. Mert hozzá tartozik...nélküle csak egy hely lenne. Mikor ideköltöztünk minden rezdülésével elvarázsolt a környezetünk...a Bükk vonulatai mikor hazafelé jöttünk...a fűrészek hangja...a tűz illata ősszel, a vidéki élet minden varázsa (bővebben erről "A vidéki élet csodája" bejegyzésnél"). De mikor már tíz éve élsz egy helyen, azok a dolgok amik eleinte teljesen levettek a lábadról valahogy elkezdenek természetessé, az életed részévé válni. Szinte már észre sem veszed mennyi csoda vesz körül. Ez nem jó, de az életed részévé válik, ha elragadnak a mindennapok hajlamos vagy átsiklani a csodák felett. Velem is ez történik...mikor ráébredek próbálok tudatosan figyelni...észrevenni azokat az apró dolgokat amik a csodát jelentik a környezetemben. Érdekes, de a Józsi féle hely soha nem vált "megszokottá". Mikor ide jövünk hozzá, valami hihetetlen béke lesz úrrá rajtam.
Az évek azt bizonyították, hogy mást is megérint az "ami itt van"

A sógoromék itt tartották  az esküvőjüket, a marhákkal a háttérben.

A gyerekeim szeretnek itt lenni. (A legnagyobbik kamasz...őt a jelenlegi élethelyzetében már más dolgok érdeklik:) De ígéretet kaptam, hogy tavasszal kint alszik velünk a réten :)

Legyen bármennyire zaklatott is a lelkem, itt mindig otthonra találok. Nála minden kerek, megáll az idő, és minden a helyére kerül. Megnyugszik a lelkem. Régen elképzelni sem tudtam volna, hogy az "erdőn" töltök egy éjszakát sátorban, szarvasbőgést hallgatva. Soha nem hittem, hogy lehet annyi csillag az égen, mint itt. Felülve a "kunyhó platójára", távol minden fénytől, csak nézni a csillagokat, hallgatni a csöndet...a kuvikot...a szarvasokat...nem lehet leírni az érzést. Ez az amit érezni kell...és átélni...

Hihetetlen sok emlék köt ehhez a helyhez és Józsihoz. Olyan embereket ismerhettem meg általa, akikkel jó eséllyel soha nem találkozhattam volna nélküle. Olyan estéket és éjszakákat tölthettem ott nála, olyan barátok társaságában, amit nélküle soha nem lett volna esélyem átélni.

Azt hiszem vannak olyan emberek, akiknek keresztezniük kell egymás útját, mert valami olyat tudnak adni egymásnak, amire szükségük van.

 

Most sír egy kicsit a lelkem. Józsi egy pár héten belül a téli szállásra vonul. Ott ritkábban találkozhatunk, bár az sincs túl messze, mégis sokkal ritkábban jutunk el hozzá.

Azt hiszem karácsonyra fényképezőgépet kell kérnem, hihetetlen, hogy négy év alatt szinte egy fényképet sem készítettem, csak másokéra kell hagyatkoznom. :)

Józsi, köszönöm, hogy vagy nekünk!