2014. július 18., péntek

Sós apróság - túrós kocka



Beleszerettem! A tésztája mindössze négy összetevőből áll, csak összegyúrod és sütheted is, de ha úgy szeretnéd bevágod a hűtőbe és órák múlva sütöd, vagy másnap reggel. Egész egyszerűen felvághatod kockákra a kinyújtott tésztát, de akár ki is szaggathatod tökéletesen megtartja a formáját, leteszteltem . Imádom az ilyen alkalmazkodó tésztákat. Ízre vitathatatlanul ennek volt a legnagyobb sikere a család körében az eddig sütött sósak közül. Ma mindössze négy adagot sütöttem.:) Az elsőt próbaképpen, hogy milyen, mert a holnapi eljegyzésre dupla adaggal szerettem volna készülni. A totális siker után begyúrtam az eljegyzésre szántat. Utána pedig még egy adagot, mert a család igen látványosan sóhajtozott, hogy csak ennyi van:) A receptre az Arany Tepsi blogon találtam. Köszönet érte!

Túrós kocka
két gáztepsinyi lesz belőle

Hozzávalók:
  • 25 dkg liszt
  • 25 dkg túró
  • 25 dkg margarin
  • 2 tk. só
A tetejére:
  • 1 tojás a kenéshez
  • bármi amit szeretnél: sajt, köménymag, szezámmag, lenmag, mák
A túrót áttörjük (én nem erőltettem magam meg valami nagyon:) Hozzáadjuk a lisztet, a felkockázott margarint a sót és összegyúrjuk. Süthetjük rögtön, de be is tehetjük a hűtőbe, hogy később, vagy másnap reggel készítsük el.
A tésztát lisztezett deszkán 1 cm vastagra nyújtjuk. Na én első körben itt felvágtam a tésztát kb. 1,5X1,5 cm kockákra. Senkit nem akarok áltatni két egyforma darab nem lett közöttük....ebben menthetetlenül béna vagyok:)
Utána berámoltam egy kizsírozott tepsibe, lekentem a felvert tojással és sajtot tettem rá. Na, második körben már úgy gondoltam szükségem van még a józan eszemre, ezért nemes egyszerűséggel felvágás előtt az egész kinyújtott tésztát lekentem tojással, megszórtam köménymaggal és sajtot reszeltem rá. Na, ezután vágtam fel és raktam a tepsibe. Töredék idő alatt kész lett:)

Kb. 180 C-ra előmelegített sütőben nagyjából 25 perc alatt sül meg.


2014. július 15., kedd

Zumba torta




Zumba lázban égő unokatesóm szülinapi tortája:)

2014. július 11., péntek

Kávés kifli





 
Karácsonnyal kapcsolatos zakkantságom révén, akár nyár közepén is, ha borult idő van folyton magával ragad a karácsonyvárás. Na nem, nem kezdem el díszbe öltöztetni a házat, ennyire azért nem durva a helyzet:))), de ilyenkor szívesen agyalok azon mit fogok majd sütni, mivel díszítek majd és ilyenkor szívesen nézelődök mások karácsonyi bejegyzései között.
Még szerencse, mert így találtam rá erre a csodára Szofikánál. Azt kell mondanom minden kávérajongónak kötelező darab. Annak aki pedig olyan mint én és a kávét és a karácsonyt is imádja, annak biztosan bővül majd a karácsonyi süti listája.



Kávés kifli

Hozzávalók:
  • 4 g darált kávé
  • 10 dkg vaj/margarin (vajjal vitathatatlanul finomabb)
  • 15 dkg liszt
  • 2 púpos ek. holland kakaó
  • 1 csipet só
  • 1 tojássárgája
  • 1/2 tk. fahéj
  • 4 dkg porcukor
A díszítéshez:
  • 10 dkg fehércsoki (nekem szükségem volt ennyire)
A hozzávalókat összegyúrjuk és fóliába csomagolva 1 órára hűtőbe tesszük.
A tésztát osszuk 8 részre. Ezeket hosszú rúddá kellett volna sodorni és úgy felvagdalni nyolc felé, de én ehhez béna voltam, folyton elszakadt:) Ezért minden részt egy-egy vaskosabb hengerré höndörgettem és mindegyiket nyolc részre vágtam. Ezután egyesével sodortam őket meg és hajlítottam kiflivé. Kinek melyik módszer fekszik jobban, mindenki csinálja úgy, ahogy neki jó:)

A kifliket sütőpapírral bélelt tepsiben 180 C-on 10-12 perc alatt süssük készre.

Miután a kiflik kihűltek vízgőz fölött olvasszuk fel a fehércsokit és mártsuk bele a kiflik végét. Sütőpapírra téve hagyjuk őket megszáradni.

Jól záródó fémdobozban két-három hétig biztosan eltartható, de kizártnak tartom, hogy marad belőle akár egy darab is akkorra:)